Ma sem tudom eldönteni, hogy Anyám arca, vagy a Nap ragyogott szebben azon az október végi reggelen. Arra meg ötvennégy év távlatából már nem emlékszem, hogy az ébresztés után elhangzó hír forrása a Kossuth Rádió, vagy az Amerika Hangja volt.
Persze könnyen lehet, hogy egyik sem, mert Nagyanyám, aki szívből gyűlölte a kommunizmust, a kuláklistát, a beszolgáltatást, Rákosi „Matyit”, Gerőt a „hídverőt” és később Kádár „Jankót” is, gyakran, saját kútfőjéből merített ilyen mondatokat:
— Pesten forradalom van. Olyan szabad ország leszünk, mint Ausztria meg Svájc.
Nyolc éves múltam. Ezekről a földekről semmit sem tudtam, de Anyám mosolyából rögtön ráéreztem, hogy most valami kivételes kegyben részesültünk. Valami egészen nagyban. Mondjuk, mintha a döntőben Bozsik Cucu azt mondja: „Fenébe a Lanzbuldogokkal”, és tönkre verik a németeket, vagy esetleg, ha csütörtökön húsleves és rántott csirke van ebédre, tökfőzelékkel.
Azért aznap is elmentünk iskolába, mint máskor, és hazafelé összeverekedtem a két Stekével, mint máskor. Eltelt néhány hét, s egy este már orosz páncélautók járták az utcákat, és elvitték Apámat is. Később, egy délután összeverődött néhány ember a Főutca elején. Elindultak a vasútállomás felé, s mire odaértek már több százan voltak. A pufajkások érkezéséig fel is szedtek néhány sínt az aradi vonal elejéről. Az a hír járta ugyanis, hogy az oroszok Romániából várják az utánpótlást. A hangadókat elvitték, nagyszüleimet — korukra való tekintettel — hazaküldték.
Már jócskán benne jártunk a télben mikor egy hideg, ködös reggelen szálingózni kezdtek az emberek a gránitkockás főút padkájára. Úgy tizenegy óra tájt, mikor Sanyi, a nemzetőr zöld oldalkocsis Pannóniájával elpöfögött az országhatár felé, már mindkét oldalon több sorban álltak. A férfiak aznap nem dolgoztak, az asszonyok nem főztek, mi gyerekek meg nem mentünk iskolába.
— Ez az! Nyissad nekik a sorompót, Sanyikám! Eleget ültek már a nyakunkon, hagy menjenek!
Elmúl a dél, a délután is, mire szétszéledtek. Az oroszok persze nem jöttek, s nem vonultak ki az országból.
Később sem, de már mindegy volt.
Az emberek azon a verőfényes októberi napon ráéreztek a szabadság ízére. Én Anyám szájából kóstoltam, s megvallom, jobb volt még a rántott csirkénél is, tökfőzelékkel.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.22. @ 10:54 :: Takács Dezső
