Még fiatalemberként kaphattam egy képzőművész lánytól egy vízfestményt, ami egy bohócot ábrázolt. Nem többet.
A lány eltűnt hamarosan életemből, de a festmény — rajta a bohóccal —, az nálam maradt.
Emberi kapcsolatunknak vége szakadt — megmaradván tisztának az, így egymásban nem kellett csalódnunk, bár azért annyi év elmúltával visszagondolva — nem voltunk közömbösek egymás számára.
Ő Kolozsvárott tanult képzőművészetet, én meg fényképészetet — Bukarestben.
A festmény, majd jó néhány év elteltével újra a kezembe került, s akkor ismertem fel a bohóc portréjában — személyemet. Mindent megértettem. Már nem fájt.
Az alkotó kikerült családjával az akkori Nyugat-Németországba, így nyoma veszett…
Sorsom engem Budapestre irányított.
Egyik nagyváradi utam során találkoztam egy volt szomszédjával e leányzónak, kitől megtudtam, hogy a lány egy közlekedési baleset következtében — elvesztette alkotóképességét.
A hír valósággal sokkolt, majd idehaza magamhoz térve nekiláttam megkeresni a félve őrzött rajzot —, de nem találtam meg. Jobbik esetben továbbajándékoztam valakinek, de az is lehet, hogy az áttelepüléskor elveszett.
Még fiatalemberként kaptam egy képzőművész lánytól egy vízfestményt, melyet máig is viszontláthatok, de ehhez a tükörbe kell tekintenem.
Akkor mindent csak homályosan láttam.
Ma azonban — már mindent színről-színre.
Egyre színesebben.
Budapest 2009 február 14
Legutóbbi módosítás: 2010.10.23. @ 13:58 :: Bősze Emil Miklós
