menekülj… én már eleget futottam
el?led magam ?ztem folyton
gy?löletes elevenség…
mint csonkolt végtag fáj vissza a nemlét
beléd bújtattam hát
mi még er?mb?l maradt
álljunk meg végre
elég
nem akarom hogy elveszíts
s azt se már, hogy megtalálj
csak annyit
elég legyen már a rohanás
mint forgó kerékb?l a küll?
hull ki bel?lem a mozdulat
– már nem nyújtom karom –
aranyló nap életünk bozótján
szikkadt ágakon suhan
s napszállatot vérzik a f? alant
csupán magányom üvölti szét
szótlan, néma hiányodat
s visszhangzóját szíved harsogja elém
– hallom, mikor elég csendes az éj –
csavargók vagyunk
ránk érchideg hajnalok hasadnak
fáradt vagyok…
fáj a mozdulat a szó… a még
… elég .!?
Legutóbbi módosítás: 2010.10.24. @ 09:45 :: Szakál Magdolna