A lány indult sétára.*
Menni vágyott.
Egy leány sétája közben tenyeremre tévedt.
Ő maga sem tudta, hogy merre jár.
Majd leült, csendes várakozásba kezdett.
Markomnak izmai megfeszültek -, most enyém lesz e lány.
Ám nem tehetem ezt meg egy ül? lánnyal.
Nem vihet rá lelkem.
Miért is állítanák csapdát, a védtelen ellen?
A lány, érdekes mód maradt.
Fészkelődött, de nem ment tovább.
Most is ott van.
Kezdi megszokni a helyet?
Nem tudom.
Egy dolgot azonban elfelejtettem elmondani.
Enyves volt tenyerem…
Nincs miért mossam kezeimet.
A lány indult sétára.
Menni vágyott.
Tenyerem sorsvonalára tévedt.
Táblák nem jelezték a veszélyt.
Legközelebb, mézzel kenem be tenyeremet.
Mézzel, ami a sziklából fakad.
Mézzel, mely fel nem fogható ésszel.
Mézzel, mely nem csepeg hiábavalóságért.
Budapest – 2010. okt. 26.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.26. @ 11:46 :: Bősze Emil Miklós