Álommanó
Az álommanó ma megint késett,
mint minden este már régóta
a párnán a fej is pihenni térne,
ma sem jött időben manócska.
Szemek csukódnak, hisz nehéz a pilla,
csak a kisördög játszik és ijesztget,
az angyallány haját megint meghúzza,
majd a pokolba igyekszik sietve.
Az álomfelhő lassan elért,
csillámot szórva az égen át,
a bódult tudat pajkosan kacsint,
s a távolban hajó bont vitorlát.
Viszi az álmot, az örök álmot,
mely minden éjjel visszajár.
Egy jobblét boldog reményében
az ördög is az angyallal kokettál.
A felhőcskék ma fodrukat féltik,
a napocska a sugaráért küzd,
a szellő bizony csendesen fújdogál,
s angyalkánk szemét csípi a füst.
A kisördög nevet és keveri az üstöt,
„gyere csak babám, a pokol rád vár!
Igyunk még egyet az egészségre
és táncoljuk át az éjszakát”.
Angyalszárnyakon száll az idő
s ördög mar nevetve legyint,
majd a kerevetre húzza az angyalt
és sokáig nem engedi el a kezit.
Angyalka piheg, mint törtszárnyú veréb,
szárnyai alól egy írást vesz elő,
ügyvédi végzést a gyerektartásról,
s mar övé a ház, és övé a legelő.
Az ördög dühös, az angyal nevet,
nincs itt már kérdés, pórul járt megint,
az alommanó is csak a fejét fogja,
hisz angyalka győzött,
papírforma szerint.
Legutóbbi módosítás: 2010.10.27. @ 10:47 :: George Tumpeck
