utálom a chaten kibuggyanó, fej nélküli testeket!
mondd, Te, ki a szőrszálat mellemen tudod…
testemet mivé alakítsam? lesz-e lelkesült bárgyú tárgyam; s valaha szebb?
ha saját testemre gondolok, érzem-e, hogy van közöm hozzád, magamhoz: szépül, épül, őszül,
szikár-ránc, csont meg bőr, rubensi gömbölyű, miféle testiség bántja az embert?
miféle lelkiség ad színt neki? miféle páros omba térne testünk? miért vágy határoz visz előre?
miért üres mégis ha lelkesebb?
a múzsa vagy… ki nékem is teremtődsz.
átadnám ajándékul, megsínylett évek ápoló varázsa helyett,
szokatlan szavakba csorduló, túl érzékeny, utamra nyíló részemet,
csak azt a kis darabot, részletet, amit most vázolnak fel ihlet-ujjak;
kisajátítanám a szőrszálat, ami még csókolatlanul
feledve… és várja még, úgy meg nem haljon!
előbb ismerje meg
az emberit
az ót
az újabb
meleget… megtudni minek bármit, ha éledni sincs elég:
se tett, se szó, csak vált-alak
formaság
sehol, mindenben, ujjbegymagányban is van találkozás?
és rázkódik abban a lélek amiben a karma…
Legutóbbi módosítás: 2010.10.27. @ 18:11 :: Marthi Anna