Bősze Emil Miklós : Az okvetetlenkedők — 625. —

A fényképfelvételen a színészek temploma látható, és nem a templomok színésze… -_-*

 

 

 

 

Bevezető soraim csak a fájdalmas emléket hozzák elő a múltból — ha megengeditek —, mit máig egy elhordozhatatlan teherként hordozok, még annyi év után is.

A most következő dolgok azonban mélyen bizalmasak, ezért megkérlek, hogy maradjon mindvégig közöttünk — ami itt leíródik —, mivel azon emberek széles csoportja nem venné jó néven az itt megfogalmazottakat, akiknél létkérdés — az okvetetlenkedés.

Még anno, egy gyülekezeti alkalmon történt meg az, hogy mások jóakaratának lett elszenvedője — egy sántikáló békés öregúr.

Éppenhogy megérkezett a templom bejáratához, máris karon fogta őt két fiatal presbiter, majd annak módja és rendje szerint — nagy eleganciával és méltósággal — bekísérték a templomba — és éppen ez volt a baj —, hol egy őt megillető külön székre kívánták leültetni a tiszteletreméltó idősebb atyafit.

Így hát ketten is ott forgolódtak a szék körül, amelyre leültetni gondolták Feke__ Józsi bácsit.

Egyikük a szék fekvésén állított egy keveset, míg másikuk pediglen a székpárnával babrált el ügyesen. Együtt igazítottak a kedves presbiterek azon dolgokon, amelyek különben sem szorultak volna semmiféle igazításra —, miközben az idős személy meg orral előrebukott.

Csupán a szerencsének, no meg természetesen az angyalok jelenlétének volt betudható az, hogy az illetőnek semmi baja nem esett — ijedtségén kívül.

A dolog azonban nyilván nem maradhatott minden következmény nélkül, s rögtön a felelősek megkeresésébe kezdtek — az egyháziak.

A két ifjú presbiter csak egymásra mutogatott.

A dolog avval fejeződött be, hogy az öregúr mindent magára vállalt és bocsánatot kért, mivel azt érzi csak, hogy miért kellett néki kétfelé sántikálnia és templomba jönnie (?), amikor szíve és a lelke odahaza maradt /a televízió mellett/ —, s csakis önmagát okolta a megtörténtekért.

Ezenképpen nem indult esperesi vizsgálat sem, s a zsinatnak összehívása is elmaradt…

Ja, és a legvégére — amiről szinte meg is feledkeztem —, az maga az igehirdetés lehetett, amit mindenki teljes hittel és a legnagyobb figyelemmel hallgatott csak végig.

A korábbi kis intermezzo után mindjárt másként és megtisztultan szólt a tanítás — a műkedvelő gondviselésről —, amiből persze nem lehet sohasem elegünk.

 

 

 

Budapest 2010.nov.14.

 

Legutóbbi módosítás: 2010.11.16. @ 12:21 :: Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-