Hol volt, hol nem volt…
… körülbelül úgy hallgatta a pap beszédét, mint gyerekkorában a meséket. Csak akkor még hitt a mesében, mára ez a hit elkopott.
A tiszteletes épp a teremtésr?l beszélt, de ? elengedte a füle mellett. Háttérzajként érzékelte csak a hangot, tudata messze, a múltban járt.
Hatéves volt, amikor egy rokona férjhez ment és ? koszorúslányka volt az esküv?n. Soha addig nem volt olyan szép, habos ruhája, kopogós cip?je. Karjára kosárkát akasztottak és a lelkére kötötték, hogy az összes virágszirmot szét kell szórnia, ami benne van. De nem ám egy helyre! ?vonult elöl, meg a Katka, és hintették a szirmokat megillet?dötten. Tudták és büszkék is voltak rá, hogy mögöttük jön az ifjú pár, azokon az illatos szirmokon lépkedve.
Zúgtak a harangok, és mindenki ?ket nézte. Akkor megfogadta, hogy ? is templomban fog férjhez menni.
Azóta eltelt tizenöt év…
A szülei ateisták és ?t is annak nevelték. Nem is volt ezzel semmi baja, nagyon jól megvolt a vallás nélkül. De amikor megismerkedett Gerg?vel, belépett az életébe a katolicizmus is.
Gerg? családja mélyen vallásos, f?leg a dédnagymama, aki a századik évéhez közelít. Évának már nem él a nagymamája, de ? is vallásos volt. Bár a gyermekébe képtelen volt hitet plántálni, gyakran kérdezte az unokáját: Voltál-e templomban? És ? mindannyiszor rávágta, hogy „igen!" Szerencsére a nagyi azt nem firtatta, hogy mikor? ?meg nem kötötte az orrára, hogy bizony régen volt az már!
Most ? áll esküv? el?tt, és régi fogadalmához híven templomban akar esküdni. De még megkeresztelve sincs! Szíve mélyén nem áhította egyik vallást sem, de anélkül nem engedik… tehát keresztelkedés… hittan… bérmálkozás… végig kell csinálnia. A saját álmaiért és a v?legénye kedvéért!
„És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra…" Hallgatta a pap szavait és elmélázott. Még, hogy a saját képére! Gondolatban számba vette önnön „alkatrészeit"… ez lenne isten hasonmása? Na, ne!
„Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kiv?n egyet annak oldalbordái köz?l, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberb?l, asszonnyá, és vivé az emberhez." (1 Móz. 2,21-22)
Ateista nézete nem hagyta elmélyülni a hitben. Nem volt hív?, nem is akart az lenni, csak az áhított célt elérni. Valójában unatkozott. Felnézett a templom színes üvegablakára és lélekben felsóhajtott. „Mikor hagyja már abba?"
Gondolatai kavarogtak. Isten férfi! Mindig, mindenhol férfiként ábrázolják. Saját képére teremti Ádámot. OK, eddig elfogadom. Aztán kell Ádámnak egy asszony. Hát csinál neki egyet a tulajdon oldalbordájából. Isten – megteheti. Képes rá. De az biztos, hogy én nem abból a családból származom! – mérgel?dött. Ha isten férfi, és maga teremti a n?t, nem olyat teremt, aki nem tetszik neki! Hanem szemet gyönyörködtet?t. Gusztusosat. Szépet. Szexiset. Nem ilyet, mint én!
Ergo: hiába lettem Éva, én az evolóció végterméke vagyok. Mire ezt így eldöntötte magában, a pap is befejezte a beszédjét. Még jó, hogy nem csak én járok egyedül hittanra – gondolta Éva. Legalább a többiek figyeltek rá.
Otthon újra eszébe jutottak a tiszteletes szavai, miközben el?vette a kis készüléket és kiszedte a dobozából. – Méghogy oldalborda… – méltatlankodott. Ügyesen csatlakoztatta a ketyerét a konnektorhoz és elkeseredetten végignézett magán. – Én holtbiztos, hogy a majomtól származom – dühöngött. – Ilyen nem lehetne egy n?, ha egy hímnem? isten teremti az ?sét!
Az epilátor széles csíkot tépett a lábszárán burjánzó dzsungelben, mint érett gabonatáblában a kombájn aratáskor…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Steffer Erzsébet
