A Mesehegyen túl anyukájával élt együtt Bobi, a kiskutya. Egyszer úgy döntöttek elmennek Lapp-földre a Mikulást meglátogatni.
Nagyon sokat gyalogoltak. Amikor odaértek a Mikulás házához, csak azt látták, hogy az ünnepi izzók annyira fényesek, színesek voltak, hogy egy csillagot sem lehetett látni az égen.
Bobi az ajtó előtt megkérdezte anyukáját:
– Anyu, bemehetünk a Mikuláshoz?
– Persze! Menjünk – szólt anyukája.
Bobi kinézett magának egy motoros játékot.
– Anyu, anyu én ezt kérem! – vakkantott Bobi.
– Majd a Mikulás elhozza – simogatta meg buksiját anyukája.
Bobi egy másik szobában meglátta a fehér szakállú Mikulást. Piros kabát volt rajta, hatalmas gombokkal, zsebekkel. Arcát alig látta a nagy szemüvegtől. Mellette egy nagy zsák volt.
– Szia, Mikulás! Én egy motoros játékot szeretnék – kérlelte Bobi a Mikulást.
– Rendben Bobi, meglesz, de csak akkor, ha megígéred, hogy szót fogadsz anyukádnak, és minden nap időben lefekszel.
– Megígérem Mikulás – csillant fel Bobi szeme.
Bobiék visszamentek a szállásukra. Vacsora után anyukája meglepődve vette észre, hogy Bobi szobájában már nem ég a villany. Csendben benézett hozzá, és látta, hogy mosolyogva alszik.
Bobinak nagyon szép, kalandos álma volt.
A Mikulás elvitte őt arra a hegyre ahol mindent csokimáz borított. A fákat, a bokrokat, és a folyót is. A hegy teteje finom marcipán volt. Pont olyan finom, mint amit anyukája készített a születésnapi tortájára.
Reggel, amikor Bobi felkelt látta, hogy a csizmájában van valami. Megdörzsölte a szemét, közelebb lépett az ablakhoz. Kint már nagy pelyhekben hullt a hó. A kis csizmában az a motoros játék lapult, amit a Mikulás házában látott. A játék mellett egy levél:
Szia Bobi! Látod, milyen jó szófogadónak lenni! Anyukád is boldog, és te is az vagy.
Mikulás.
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:22 :: Pápai Eszter
