A mi utcánk helyén valamikor semmi nem volt, csak legelő, meg elszórtan néhány tanya, azután később felépítettek a semmiből, hivatali rábólintást mellőzve néhány kisebb házat, később pedig megjelentek a hétvégi honfoglalók. Húsz évvel ezelőtt a kárpótlásnak nevezett bohózat és eredeti tőkefelhalmozásnak is becézett szabadrablás idején felszabdalták a területet, elébb lett itt több parcella, majd néhány nagyobb rabló felvásárolta a parcellákat és kialakított szép, nagy építési területeket. Akkor már volt pénz arra is, hogy a hivatal megtervezze a leendő lakóparkot, utcáival, tereivel, mert így persze kívánatosabbnak tűnik a volt legelő, avagy lapos, ahogy szemben a telepen hívják. Meg is tervezte a hivatal, sarkosra, egyenesre, szögletesre, miként a bankók tudták vezetni a vonalzókat tartó kezeket, tudományt.
A mi utcánkban nincsen se bolt, se kocsma, mert a mi utcánkban mindenki kocsival jár, aki pedig mégis arra merészkedne, hogy gyalogost hagyná el felségterületét, annak élete bizony veszélyben forog attól kezdve, hogy kiteszi lábát jól tervezett, vastagon kivitelezett méregdrága automata, többnyire kovácsolt kapuján. A mi utcánkban mindenki kocsiba ül, ha vásárolni megy, s nem kosárkáját veszi magához, hanem a kocsi kulcsát, hogy autózzon néhány percet a legközelebbi pénz-kasza csarnokba, hogy ott azután idegesen keressen parkolót mentül közelebb a bejárathoz, nehogy gyalogolni kelljen itt is. Ott a teszkóban, korában, majomparkban megveszi az akciós sörét, sorban áll a pénztárnál, hazamegy és a hitelre vett zselés tévéjét bámulva beszopogatja azt.
A mi utcánkban se bolt, se kocsma. Járnak viszont a mozgó árúsítós autók. Mert itt van például a família froszt, ami azt énekli egyesek szerint, hogy „szólj anyádnak, adjon pénzt”, míg mások a „szólj anyádnak, gyűjjön ki” strófát hallják ki az elektronikus csilingelésből. Vagy ricsajból. Jön mindig a megszokott időben, hétvégén, ebéd után, mikor a kisebb gyerekek épp a délutáni alvásidővel birkóznak, a csilingelés után szüleikkel is, de biztosan nem véletlen az időzítés, mert ilyenkor alkualapja is van a gyereknek, és esetleg enged szüleje, vesz egy műanyag jégkrémet nemesfém áron, csak aludjon má az a kölyök. Esetleg néhányan azért mennek ki a kocsihoz, hogy megkérjék, ne zenéljen oly hangerővel, vagy ne, erre esetleg vita is alakul, akkor meg már anyázás alapozza a délutáni hangulatot. Mindegy, a sárga doboz jön, zenél, a profit szarik az alvásidőre.
Hetente kétszer, vagy háromszor jön a kenyeres kocsi, szintén zenész, de ez csak zenélget valamit és nem járja be az utcákat, hanem letáboroz egyhelyben, úgy várja áldozatait, akik többnyire ezt meglátva jönnek rá, hogy kenyér meg nincs otthon, illetve ez esetben is a gyerekek a fő célpont, mert a kocsi pultjának üvegfala mögött mindenféle csokis, meg egyéb zöld-kék-sárga trutymóval bevont sütemények – kölök hülyítők – kelletik magukat. Azt hiszem szerdánként kanyarodik be a bocis autó, ami a boci, boci tarkát nyomja, gyerekhangon, zongorakísérettel, amit néha variál a zenész és úgy hangzik, mintha éppen a néhai tévémaci zenéjét akarná improvizációsra átültetni, a hallgató várná is, hogy bemelegszik, jön egy jó kis szóló, de megint csak, meg még hatszázszor a boci, boci tarka következik, kislánynak interpretálásában. Szerintem énekesi babérokra törő családtag, nem is rossz egyébként.
Bekanyargszik hát a tejes is, amiből a hiedelem szerint friss tehéntejet adnak, illetve egy hűtött tartály van benne, és abból nyomják a műanyag flakonokba a nőstény szarvasmarha váladékát. Szép az a tartály, ilyen csillogó acélból van, mert a tisztaságra adnak, meg így nem másznak rá azok a legyek, amik a mellékesen kínált szalonnán, kolbászon híznak éppen. Kicsit szaros a tojás is, mert így bio, és gazdagítja a kínálatot a tejszármazékok sora, amiknek már nem jut hűtőalkalmatosság, és többnyire letakarni sincs idő a tejfelt, túrót. Jön a tejes, megy szépen körbe a mi utcánkban, mindenütt megáll, ott, ahol vesznek tőle, továbbáll, de még órákig hallani, hogy oda megyünk lakni, ahol tejet kapni, de mi a fenének mennénk oda, mikor az jön ide.
Így szopogatja apa este az akciós sört, a kölkök eszik a műanyag fagyit, hozzá a szirupos péksütit nyomják, anya meg el van a túróval, tejföllel, később pedig fosik az egész família, de nem baj, mert mindenkinek külön slozija van. Budit, kertben a mi utcánkban nem látni.
De a mi utcánkban nincsen bolt sem, meg kocsma sem.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.24. @ 19:00 :: Pogány Gábor
