Összegyűrve dobtak ebek elé.
Marnak, – míg tart velődből.
Hátrahagyott üres sorsodra
keselyűhad rontott, már nem fáj.
Reménytelen léted égő szárnyat bontott.
Még egy perc ..vagy annyi sem,
s elmúlik a kín. Nem zsibbaszt
többé ezerarcú reggel.
Vigasztalódsz, homályos bársony
nyirkos neszével.
Hideg csókod most már
senkinek sem kell…
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:48 :: Serfőző Attila
