Vandra Attila : Törpefenyők III.8. – Ki a lúzer?

Noémi felkéri nyolcadikos indián diákját, hogy hatodikos osztályának beszéljen az indián kultúráról és az indián gondolkodásmódról.

Ki a lúzer?

 

Aaron úgy jelentkezett órák után Noéminél, mint aki veszt?helyre ment. Noéminak osztálytársa, Karcsi jutott eszébe, akit Szennyei tanár úr arra biztatott sikeres pótvizsgája után, hogy magyarázza meg padtársának a feladatot, amit sikeresen megoldott a padban[1]. Ugyanaz a pánik ült ki az indián fiú arcára is.

Noémi nézte a fiú arcát. „Ha er?ltetem, annak nem lesz jó vége. Akkor minden igyekezetével azon lesz, hogy igazolja, a félelme valós volt. Ha ráhagyom, legközelebb ugyanezzel a stratégiával fog hárítani. Mit tegyek most?” – gy?lt a gombóc Noémi torkában. Egy ideig nézték egymást. Noémi közben rádöbbent, itt többr?l van szó, mint egy sikertelen diák szorongásáról. Úgy döntött, eltereli egy ideig a fiú figyelmét a feladatról.

– Mi akarsz lenni?

– Amerikai.

Mellbe vágta a válasz, hiszen nem err?l akart érdekl?dni, hanem a pályaválasztása fel?l. Arra akart utalni, hogy ott is szüksége lehet arra, hogy publikusan beszéljen.

– Igazi amerikai. Aki nem lúzer. S ha leb?gsz, lúzer leszel.

A fiú hallgatott. Hallgatás beleegyezés, vagy még van valami?

– Kiemelve, hogy indián vagy, azt hangsúlyoznád, hogy más vagy, mint ?k?

A következ? hallgatás már mer?ben más volt. Lerítt a fiúról, hogy a kérdés telibe talált. Szóval err?l van szó. Befogadási vágyról, s nem akarja hangsúlyozni, hogy nem „igazi” amerikai. Mennyire más világ ez! Bár otthon a romák is hasonlóképp vélekednek. Van faji és nemzeti stratégia? Leonardonak úgy t?nik, nincsenek elfogadási problémái. Olaszként is lehet igazi amerikai.

– Tehetsz két dolgot. Megpróbálhatsz mindenben utánozni az „igazi” amerikaiakat. Megpróbálhatod megtagadni azt, ami vagy. Elfelejteni a gyökereidet. Meggy?lölni mindazt, ami arra emlékeztet, hogy indián vagy. De nézz a tükörbe! És hallgasd vissza magnóról a hangod. Lerí rólad, hogy indián vagy! De felfedezheted azt, indián mivoltodban rejlenek értékek. Lehetsz büszke arra, hogy indián vagy. S állj ki érte, hogy ezért neked megbecsülés jár. S gy?zd meg a kételked?ket arról, hogy ez kijár neked. Nem vagy se több, mint más, se kevesebb. Egyszer?en csak színesebb és értékesebb lesz t?led Amerika. Ez mindenképpen a nehezebb, a göröngyösebb, tövisesebb út. De ha te felnézel magadra, mások is fel fognak. Aki meg nem, annak a véleménye nem számít.

A fiúban szemlátomást óriási küzdelem dúlt. Felpillantott, de nem állta a Noémi tekintetét. Nem szólalt meg.

– Mi a másik neved Aaron? – keresett Noémi haladékot, hogy legyen ideje gondolkozni. Gondolta kap egy kapaszkodót a fiú indián nevében. Tudott annyit róla, hogy egy indián rezervátumból került ide. Kell legyen indián neve is.

– Emerich. Aaron Emerich[2]. – értette félre a fiú a kérdést.

Noémit ismét meglepte ez a név egybeesés, mint amikor el?ször olvasta a fiú nevét. Imre Áron jutott eszébe, majd a Tompa László Lófürösztés-ének befejez? része:

„Itt fognak állni örökké, – hogy Imre szorítja,

Áron pedig… Áron nem hagyja magát!”

Mennyire találók itt is és most is ezek a sorok!

– Min mosolyog tanárn?? – észlelte a Noémi arcán az emlékezés által kiváltott futó mosolyt Aaron. Noémi elmesélte a „Lófürösztés”-t, Imre Áront, s mesélt Szennyei tanár úrról, s az utolsó matematika óráról, s Szennyei tanár úr sorsáról. Amikor befejezte, elhallgatott. Várta, hogy a fiú feldolgozza a hallottakat. Egy adott pillanatban azt vette észre, hogy a fiú szeme megakadt a nyakláncán lógó bekeretezett törpefeny?ágból kialakított medált.

– Ezt nézed? – vette le, s nyújtotta. – Mountain pine[3] Magyarul úgy mondjuk, dwarf pine, vagyis törpefeny?.

Aaron szent dolognak kijáró tisztelettel vette át.

– Mit jelképez?

– Egy életfelfogást. A törpefeny? fent él a hegytet?n, a bérceken. Van bátorsága felmenni oda, s vállalni, hogy nagyok a viharok.

„A földre fekszik néha, mint tanult birkózó, vélnéd: vég-kimerült, s ím: talpra-pattanó”

– fordította le Noémi „prózában” a Törpefeny?k egyik szakaszát. – Lehetetlen gyökerest?l kitépni.

– Ahogy a tanárn? is büszkén vállalta ma, hogy bevándorló?

– Veheted úgy is. Az el?bb tulajdonképpen azt kérdeztem, mi az indián neved. Mert van igaz-e?

– Bátor sas.

– Akkor légy méltó nevedhez! – ölelte át Noémi a fiú vállát. – A szirti sas is olyan vidéken él, ahol a törpefeny?. S igazi amerikai jelkép[4]! Légy indiánként büszke amerikai! Szóval elvállalod? Vagy Emerich elengedi az esélyt, s Aaron hagyja magát?

– Elvállalom! – felelte Aaron dacosan.

– A törpefeny? nem magányos, mint a sas.

– Megértettem, kérek segítséget, ha rászorulok!

 

Másnap, amikor a hatodikba lépett furcsa csendben találta a máskor nyüzsg?-zajos  osztályát.

– Mi van veletek? Citromba haraptatok? Mi ez a gyászos hangulat?

– Megint a VIII.-B–sekkel kerültünk össze az iskolai kosárlabda bajnokság els? fordulójában.

– S ez miért ekkora baj?

– ?k a tavalyi iskolabajnokok. Joe Stan és Mike Douglas egy kosárlabdaklub tagjai. Profik.

– De hát ez egy játék! Nem élet-halál kérdése…

– Tavaly 82-28-ra vertek. Már gúnyolódnak velünk. Megint rajtunk röhög majd az egész suli, hogy mi vagyunk az iskola lúzerei.

– Miért akarjátok mindenáron legy?zni ?ket?

Mély csönd volt a válasz.

– Mi a „to lose[5]” ige ellentéte? – folytatta Noémi.

– To win[6]. – felelte Meggie.

– Tehát nem az, hogy „to triumph”[7]! Akkor ne akarjatok gy?zni, csak nyerni! – Noémi végignézett az osztályon. Értetlenség fogadta az eszmefuttatását. Rövid hatásszünet után folytatta. – A lúzer [8] a „to loose out[9]” igéb?l ered. Mi ennek az ellentéte?

– „To have success[10]

– Mikor van sikered? Ha eléred a célod. Amit te t?zöl ki magadnak. Legy?zni ezt a két évvel id?sebb, átlagban 5-10 kilóval izmosabb, és több mint fél fejjel magasabb csapatot, na, ilyen célt csak valami lúzerek t?znének ki maguknak.

– S akkor mi legyen a cél? – értetlenkedett Jeremy. – Hogyan ne legyünk lúzerek?

– „To win respect[11]!”

Többen is fészkel?dni kezdtek. Hol egymásra pillantgattak, hol tanárn?jükre. Végül Meggie mondta ki bizonytalan hangon.

– Helytállni? Méltó ellenfelük lenni?

– Bizony. Kérdés, mikor mondhatjuk, hogy helytálltunk? A tavaly 54 ponttal vertek rátok. Ennek a fele 27, legyen 25? Ha nem több, mint 25, nem tartjuk magunkat lúzereknek. Jó így? Akkor már nem lógtok ki a sorból.

– Akkor is gúnyolni fognak… – tamáskodott Will.

– De akkor már nem lógunk ki a sorból… – torkolta le Samantha.

– Nem elégedetlenkedünk, ha egyharmadára lefaragjuk a különbséget? Ami 18? Az már t?rhet? eredmény. Az már komoly siker, ha kevesebb a különbség, mint a tavalyi negyede. 13?

– Igen – értett egyet Tom. – Tavaly a dönt?ben is 72-62-re nyertek. Ha reálisan nézzük a dolgot, 10 pontnál kisebb különbséget nincs, hogy elérjünk.

– Még ez is álom. Ki se látszunk közülük.

– Akkor ne menjetek közéjük! Láttam Jeremy is, Will is remekül dob távolról. S ha a labda lepattan a kosárról, Tom légy kéznél. Te vagy az egyetlen magasabb az osztályban. Mikor van a meccs?

– Szombaton.

– Ma kedd. Addig tessék felkészülni lelkileg! Megpróbálnak majd gúnyolni. Will! Mondd nekem lúzer, s alázz meg! Parancs!

Will félénken tett eleget a kérésnek.

– Ne így! Ahogy ?k szokták! Na, kinek sikerül?

– A tanárn?r?l lepereg…

– Nem tudsz megalázni, ha nem hagyom magam! Tehát ne adjátok meg az örömet azoknak a piszkoknak! Amint látom kicsit helyre billentetek – nézett körül. – El? a matek füzetet!

 

Csütörtökön Aaron el?adása Noémit is meglepte. Szíve mélyén szorongott, hogy belekeverte a fiút egy kudarcba. Eleinte érzett a szorongás a fiú hangján, de egyre jobban belejött. A hatodikosok szemmel láthatóan elismeréssel adóztak nemcsak annak, amit hallottak-láttak, hanem az el?adásnak is. Mit mondjon most neki? Végül az osztályhoz intézte els? szavait:

– Látjátok, két év múlva ti is képesek kell legyetek egy hasonló színvonalú el?adás megtartására – majd Aaronhoz fordult. – Köszönjük!

– Én köszönöm az esélyt.

– Újra neked szegezem a kérdést, amire a múltkor nem válaszoltál: Ha a legmerészebb álmaid teljesülnének, akkor mi szeretnél lenni?

– Ügyvéd.

– Sok sikert hozzá! – nézett a fiú szemébe. Noémi látta Aaron szemén, hogy érti, mire célzott. Az eddigi nem épp biztató tanulmányi el?menetelére. – Milyen érzés Bátor Sasnak lenni? 

– Nem csak az én érdemem. Jimmy és Joan sokat segített.

– Kapsz t?lem valamit. Én készítettem.

– Törpefeny?t?… – nyúlt a medál után szent áhítattal Aaron. „Emerich majd szorítja, s Aaron nem hagyja magát!” Noéminak el kellett magyaráznia a Törpefeny?t az osztályának. 

Kicsengettek.

– A fiúk szünetre, a lányok maradjanak két percre az osztályban. – Noémi megvárta, amíg magukra maradtak.

– „Egy népet nem lehet leigázni addig, amíg asszonyaik szíve ellenáll. De azután mindennek vége. Mindegy, bármilyen bátrak is legyenek harcosaik, bármilyen er?sek is legyenek fegyvereik[12].” – idézte Noémi az Aaron által is idézett indián mondást.

– Megértettük – felelte Samantha. – Ne merjen bárki is hiányozni.

– A szurkolóknak nem az a szerepük, hogy osztozzanak a mások által kiharcolt dics?ségben. Hanem az, hogy kudarc esetén ne hagyják a h?seiket csüggedni!

 

Amikor hazaért, Bob azzal fogadta, hogy van egy meglepetése.

– Úgy készülj, holnap délben indulunk, s szombat a Niagara-vízesés.

Bob, a lány arcát látva azonnal ráérzett, hogy valami baj van.

– Megígértem az osztályomnak, hogy velük leszek – mesélte el a szombati kosárlabdameccset.

– Holnap még megmagyarázhatod nekik. Az egész család megy, neked szántuk meglepetésnek… – próbálta gy?zködni Bob. – S amúgy is veszteni fognak.

– Nem. Ott kell lennem mellettük. Pont azért. Ez tanársors…

– Te az osztályoddal, vagy velem léptél jegybe?

Noémi agyát elöntötte a vér.

– S te múlt hétvégén melyik jegyeseddel sétáltál? A bécsivel? – csattant fel nem tör?dve, hogy az egész család szem- és fültanúja els? komoly veszekedésüknek, majd a szobájába vonult, s bezárkózott.

 

Szombaton a meccs végét jelz? hármas füttyszó után a fiúk kimerülten vánszorogtak le a pályáról.

– Na, mit lógatjátok az orrotokat.

– Kikaptunk…

– Igen. ?k gy?ztek. De nekünk mi volt a célunk?

– Hogy ne b?gjünk le.

– Hogy mondtad Tom? „Tavaly a dönt?ben is 72-62-re nyertek. Ha reálisan nézzük a dolgot, 10 pontnál kisebb különbséget nincs, hogy elérjünk.” Mennyi lett ma az eredmény?

– 63-54.

– És? Nem hallom a másik csapat gúnykacaját!

Ez már áthallatszott a szomszéd táborba is, ahol kimerülten ünnepeltek a nyolcadikosok. Joe Stan nem hagyhatta szó nélkül.

– Na, mi az lúzerek? Tán nem reméltétek, hogy nyertek!

Ezt már Samanthának is replikáznia kellett:

– Két profival a csapatban, két évvel id?sebbek, s fejjel magasabbak vagytok, s alig tudtatok gy?zni! Miután félid?ben már 35-27-re vezettetek, csak 9 ponttal tudtatok megel?zni! Szánalmasok vagytok! Szerencsétekre nem volt még egy félid?!

Ett?l aztán Dwarfynak is megjött a hangja, ki termeténél fogva nem kapott helyet a kosárlabdacsapatban. A világhír? Queen-szám[13] refrénjét kezdte énekelni torka szakadtából:

– „We are the champions,

We are the champions,

We are next champions

of the schoooool!”   

Értelmezte át az utolsó két sort. Eleinte mindenki dermedten nézte és hallgatta, de az utolsó két, átértelmezett sor hallatán Noémi volt az els?, aki magához tért. Két csuromizzadt fiút magához ölelve kezdte ? is énekelni, azonnal belekapcsolódott az egész osztály. Ezt énekelve indultak az öltöz? felé óriási felt?nést keltve. A csak a következ? fordulókra érkez?k, hitetlenkedve kérdezték:

– Megverték a tavalyi bajnokokat? Tiiii?

A „Csak kilenc ponttal kaptunk ki” válasz után úgy néztek rájuk, mintha szellemet láttak volna. Az igazgatón?, ki e különleges alkalomra szintén bejött a suliba, f?leg, hogy a fiát is behozta, tágra meredt szemekkel nézett ki az irodája ajtaján. Amikor kezdte felfogni, mit ünnepelnek, behívta Noémit, s magyarázatot kért erre a képtelen magatartásra.

– Ebben az iskolában nyerteseket (winners) és nem örök lúzereket nevelünk!

– A lúzerek jellemz?je a depresszió. Nem t?nnek depressziósnak! – védekezett Noémi.

– És hogy el?re isznak a medve b?rére! Aki megelégszik azzal, hogy csak kicsit veszít, abból örök vesztes lesz! Ha nem is akarsz nyerni, nincs, hogy nyerjél!

– Ahhoz, hogy nyerjél, nem kell gy?znöd. Csak el kell érned a célod.

– Aki ilyen célokat t?z ki, az biztos vesztes lesz! Ha az a célod, hogy csak egy tárgyból bukjál meg, nem is fogsz átmenni. Most is vesztettek.

– Rossz analógia! Nem az volt a cél, hogy legy?zzék a nyolcadikosokat! S amit kit?ztek el is érték, túl is szárnyalták. Két évvel kisebbek és fél fejjel alacsonyabbak. Ez kosárlabdában rengeteget számít. A tavaly 54 ponttal kaptak ki. Most csak kilenccel.

– A kockázatkerül?k a lúzerek egyik csoportja.

– Anyu! Két perc múlva kezdjük a meccset! – nyitott be az igazgatón? fia.

– Jövök! – vetett az igazgatón? még egy lesújtó pillantást Noémi felé, majd elindult a fia után.

„S aki semminek se tud igazán örülni, mert soha sincs megelégedve magával, se másokkal, az mi?” – dühöngött Noémi, majd ? is sarkon fordult, hogy ismét csatlakozzon az osztályához. Aztán félúton meggondolta magát. „Nem kellene, hogy megérezzék rajtam a mostani hangulatomat! Csak elrontanám az örömüket”

 

Amikor a Niagarától visszatértek, Bob b?ntudatosan vonult Noémi elé.

– Bocs. Nagyon hülye voltam.

– Máskor egy kicsit gondold át, amit mondasz – vált engedékenyebbé Noémi. – Téged is elragad a munkád egyes hétvégeken.

– Annyira készültem erre a meglepetésre…

– Tudom. S azt is, hogy nem lehetett lemondani már.

 

Hétf?n mértanórája volt a hatodikban. Közelgett a felmér? ideje. A szögekr?l szólt a lecke. A magyarázat befejeztével kihívta Andrewt a táblához, hogy rajzoljon fel egy 30º-os szöget a táblára. Amint Andrew elindult a tábla felé, kuncogáshullám vonult végig az osztályon. Noémi eleinte árgus szemekkel próbálta kideríteni a vidámság okát, melyre azonnal fény derült, amikor Andrew a táblához fordulva hátat fordított neki. A fiú hátán díszelg? „I am fool[14]” felirat volt az oka a derültségnek. Hát igen. Karinthy „Röhög az egész osztály”-a óta nem sokat változott a diákvilág. És univerzális…

– Giuseppe Fachetti – mondta fejcsóválva Dwarfynak – egy napon te is, a bátyád is Leonardo pokrócot kaptok a fejetekre! Egy szeg se jó bennetek! Állandóan csak a kópéságon jár a fejetek!

– Pokrócot a fejemre? Azt minek? – érdekl?dött Dwarfy.

Noémi elnevette magát. Hát igen. Itt nem ismerik a mondást.

– Hogy ne lásd, ki vert meg!

– Nem is rossz ötlet! – mondták többen is. Miközben a „reklámcédula” lekerült Andrew hátáról, Noéminak kicsit elkalandoztak a gondolatai. Egykori csínytevéseire emlékezett. Miután elkalandozó figyelme visszatért a valóságba tágra meredt szemekkel vette tudomásul, hogy Andrew egy szögmér? felrajzolásával kezdte a szögrajzolást, majd a 30-asnál bejelölt egy pontot.

– Te mit csinálsz? – akadt ki Noémi a látványtól.

Andrew az egyik legjobb tanuló volt az osztályban… Az osztályra pillantott. Nem kacarásztak, mint mindig, amikor valaki marhaságot írt a táblára. Végigment a padok közt. A füzetekb?l egy-egy szögmér? rajza tekintett vele szembe. Noémi tanácstalanul megvakarta a fejét. Most mitév? legyen? Ezek nem értik a szög fogalmát, s a szögmér? rajzához köt?dik elméjükben az az érthetetlen valami, amit szögnek nevez a tanárn?. Noémi újra elmagyarázta mi a szög, majd rájuk szólt:

– A szögmér?ket eltenni! Vegyétek el? a derékszög? vonalzót, s keressetek az osztályban derékszögeket! Ahol a derékszög? vonalzó illeszkedik, az mind derékszög. Lássuk, ki talál többet!

Lázasan felugráltak s kezdték keresni a derékszögeket. Azonnal hatalmas kavarodás támadt[15].

– Csendesebben! – szólt rájuk, mert a budapesti csoportfoglalkozás jutott eszébe, amikor a hangzavarra belépett az igazgató. Noémi észre se vette. Mintegy gombnyomásra lefagyott mindenki, mint Noémi, amikor a rend?r rákiáltott New Yorkba érkezésekor: „Freeze!” Ösztönösen követte a diákok tekintetét. Meglátta az igazgatón?t.

– Ismerkedünk a szögekkel, derékszögeket keresnek. Képzelje… – kezdett magyarázkodni Noémi.

– Szünetben jöjjön az irodámba!

Az igazgatói irodában szóhoz se jutott. Aztán le is mondott róla. Csak hallgatott, s csak várta, mint nem készült diák a megment? iskolacseng?t. Amikor kilépett az igazgatói irodából, B.B.-vel ment szembe. B.B. Csak ránézett, s máris átlátta a helyzetet.

– Miért kaptál ki már megint?

– Nem mindegy? Mi baja van velem? Akkor miért vett fel? – fakadt ki Noémi, majd mégis elmesélte a történteket.

– Nagyon alulról indult. Hihetetlen szorgalommal tornászta ki magát a nyomoregyed világából. Ösztöndíj fedezte tanulmányait, de ahhoz a legjobbnak kellett lennie. Egész gyermekkorát a túlalkalmazkodás jellemezte. Te veszed a szabadságot, hogy más légy. Szemében ez b?n. Er?sen gyanakvó. Velem is az volt az elején – biztatta B.B.

Nagy sikert aratott viszont a pokrócos tréfája. Még aznap a hetedikben is apropózott valaki:

– Pokrócot a fejére!

„H??, ha ez az igazgatón? fülébe jut…” – gondolta Noémi. Nem is kellett soká várnia erre.

 

 

[1] Saját élmény (tanárként… )

[2] Imre Áron.

[3] A törpefeny? angol neve, szó szerinti fordításban hegyi (havasi) feny?.

[4] A szirti sas Amerika jelképe.

[5] veszít

[6] Nyerni

[7] Legy?zni

[8] Angol helyesírással: „looser”

[9] Kudarcot vall

[10] Sikeresnek lenni. Szó szerint: „van sikered”

[11] Szószerinti fordításban: Elismerést nyerni. Értelme: Elismerést kivívni.

[12] http://mek.niif.hu/01600/01666/html/indian2.htm

[13] Az eredeti Queen-dal: http://www.youtube.com/watch?v=xdCrZfTkG1c&feature=related. A refrén szövege: „Mi vagyunk a bajnokok, mi vagyunk a bajnokok, mi vagyunk a világbajnokooook!” Dwarfy által énekelt szöveg angol szójátékát nehéz visszaadni, kb. így szólna a fordítás: Mi vagyunk a (bajnokok)… mi vagyunk az… iskola eljövend? bajnokaiiiii!”

[14] Hülye vagyok

[15] Megtörtént eset, egy Amerikába kikerült erdélyi matematika tanárn? kalandja.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:58 :: Adminguru
Szerző Vandra Attila 758 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.