E planéta férgei
E vénülő planéta nyüzsgő férgeivé lettünk,
hol egymást faljuk a szürkülő ég alatt,
s míg parázson serceg urunkká lett testünk,
s életről fecsegünk, addig a halál csak arat
közöttünk. Mint a gyermeket – kinek nem szóltak
előre -, meglep, hogy nem pengő arany a sárga nap,
s a friss neszű bankók csak talmi álmokat hoznak;
A föld urának lenni, ember, te oly gyenge vagy;
Hiszen a fényben vak vagy, a sötéttől félsz,
így boldogságod útjába mindig önmagad állsz,
és hiába hirdeted bárgyún, hogy örökkön élsz,
az elmúlás gondjával, végül magad maradsz.
S ha lenne majd, ki átsegít mégis a halálon,
azt most leköpöd, mert úr vagy e vénülő világon.
Márton Zsolt
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:47 :: Márton Zsolt