Pengeél?, gigantikus szikláknak
ront tébolyult haraggal az óceán,
a féktelen hullámoknak nincs megállj,
s a tajték-had fehér h?si halált hal.
Ám indul máris a tartalék hadtest,
a szikla szemében szürke megvetés,
míg újabb öngyilkos hullám tör felé,
s a víz mélykék-fekete b?rén száz seb.
Valami az élet véráramából,
elrettenthetetlen s leírhatatlan,
mit tán nem is kell bezárni szavakba,
?rült Empedoklész módjára harcol.
Bizarr melankólia az összképben:
felh?k szürke kiábrándultság-leple,
s nincs tanúja a látványnak, hacsak nem
a sós, durva, tüskés parti növények…
EREDETI ANGOL SZÖVEG:
Witness
Against the enormous rocks of a rough coast
The ocean rams itself in pitched assault
And spastic rage to which there is no halt;
Foam-white brigades collapse; but the huge host
Has infinite reserves; at each attack
The impassive cliffs look down in gray disdain
At scenes of sacrifice, unrelieved pain,
Figured in froth, aquamarine and black.
Something in the blood-chemistry of life,
Unspeakable, impressive, undeterred,
Expresses itself without needing a word
In this sea-crazed Empedoclean Strife.
It is a scene of unmatched melancholy,
Weather of misery, cloud cover of distress,
To which there are not witnesses, unless
One counts the briny, tough and thorned sea holly.