Ha egy hajóm lenne,
Elhajóznék vele,
Elhajóznék vele
A Keleti tengerre;
Egy lassú hullámok mosta partra –
Felül zöld tajték, s a fehér alatta –
Bumm! Bumm! Bumm!
A napfényes homokon.
Akkor kikötnék, s felmásznék a parton
A meredek, fehér homokdombon,
És másznék a fákra,
A hat sötét fára,
A kókuszfákra a zöld sziklakoronán –
Kézen-térden mászva
Fel a kókuszfákra,
Arccal a sziklának, míg kövek hullnak rám,
Fel, fel, tántorogva, botolva,
Szegletk?nél, hol omlik a szikla,
Át a sziklatömbön,
És ezen a kövön,
A csúcsra, hol hat fa áll az ormon…
És lefekszem ott, megpihenek,
Arcom kezemen, s így nézem
Lent a homok-káprázatot,
S a lassan gomolygó zöld habot,
A távoli, szürke-kék páraképet
Hol a tenger s az ég egybekelnek…
S azt hiszem, míg nézem a tengert henyén:
„Nincs más a Földön, s a világ az enyém."
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:20 :: Vogl Anikó