Marthi Anna : szaladnék Hozzád

Nyomtatás

… hisz végre ideért a jelen újra, végre szembe jön, megpihen vállamon, hajló hátamon megülve ihletel velem, és görnyedő ültömben maradásunk várja a jógapózt, várja a meditációt, ott, igen, ott talizunk, mondom, bárcsak Te is odaérnél, szaladj, ó, milyen katarzis emlékpapírba csomagolva e mai nap, és lám egy éve várom, most meg bor után kapkodok, rég nem voltam ennyire földbe gyökerezve, mégis kell ez, tudom, Te úgyis érinteni fogsz, most, igen, érzem, emelkedem, kiegyenesedik a hátam, az ablakból kiveszem a borunk, hűvös üveghez érinthetem végre lázas arcom, ó, bár láthatna, jóisten, pörgő betűk, képteleníthető-e vajon ennyi érzés, lehet-e szárítani szavakkal a befele cseppeket, billen a zár, pörög a billentyű, fárad a zene, mindig újra játszanám, hisz egy pillanatban várlak, abban az évvel ezelőttiben, abban, amiben búcsúztál, nézted a kardigánt, és háttal menekült belőlem a test, miközben ott maradt veled erre a fránya elmúlt évre a lelkem, ajajaj, most van, indulok szívem, ne verdess már, megyünk, csak épp lepötyögöm a stresszt… irány az ablak, ott vár rám valami, valami belőled, téli éjszaka hidegéből, hófehér csüggés, kopasz ágak szárnyain, kapucnis képzeletbe bújtatott, fejetlenül, maradt testtelenséged, természeted fagyos öle, a széthullott képzeletben vacoghatok immár ismét veled együtt, hisz képviselem magam, bálnamódra itthon, mert akkor nem leszek tán keljfeljancsivá, hogy odabillenjek, ahol egy éve mélyül a kövezeten a várakozás, a légteljességed, miközben a szobádban öleled új szerelmedet, mert a szemembe néznél Végre, Újra!