Pattanásig feszült a levegő, noha a mérkőzés még nem kezdődött el. A negyven fok meleg is jócskán közrejátszott. A ring a sportpálya közepén volt felállítva. Köröskörül tomboló tömeg és még a lelátók is tömve voltak. Végre megjelentek a küzdő felek. A közönség egy része ekkor ütemes skandálásba kezdett.
– Musztafa, Musztafa – kiabálta több száz torok egyszerre.
Musztafa huszonöt éves kisportolt fiú volt. Utálta ugyan az erőszakot, de mivel szegény családból származott, a szegények sportját kellett választania. Hosszú volt az út idáig, de a mostani mérkőzéstől nagyon sok függött. Ellenfele a többszörös bajnok Ahmed. A mérkőzésvezető ismertette velük a szabályokat, ezek után mindkettő elfoglalta a maga sarkát a ringben. Ezután a műsorvezető vette át a szót és ismertette mind a két sportoló eddigi eredményeit. Musztafa mögött hatvan mérkőzés állt. Ebből negyvenet nyert meg, három döntetlen és a többit elvesztette. A negyven mérkőzésből huszonötöt fejezett be KO–val. Ezek az eredmények tették számára lehetővé, hogy kihívja Ahmedet egy mérkőzésre. Ahmed sokkal nagyobb múlttal érkezett. Több mint százötven csatát vívott már meg eddig. Hetven KO–val végződött, harminc pontozásos győzelem, és a többit elvesztette. Ezek közül nem egy nemzetközi verseny volt. Ahmednek tehát jobbak az esélyei, mivel a tapasztalatai is nagyobbak voltak. Musztafa tisztában volt ezzel, de nem volt választása. Ha feljebb akart jutni a ranglétrán, ki kellett ellene állnia.
Megszólat a gong, kezdetét vette a mérkőzés. Az elején mind a ketten próbálkoztak felmérni egymást. Ahmednek sikerült sok ütést pontosan bevinnie, de Musztafa egyszer sem ingott meg. Az első menet nem hozott sok izgalmat.
– A fejedet védd, ne hagyd szabadon. Próbálj meg eltáncolni az ütései elől – figyelmeztette az edzője. – Le tudod győzni, csak légy óvatos. Gyorsan támadj és utána táncolj el.
A következő három menet vegyes eredményeket hozott. Ahmeden látszott a tapasztalat és hogy több mérkőzést vívott, de Musztafa jól állta a rohamokat. Egyszer sikerült padlóra is küldenie. A bíró rászámolt, de már a négynél talpon volt. A mérkőzés az ötödik menet után kezdett megváltozni. A hatodik és hetedik menetben Musztafa többször is padlóra került, és a bíró hatig számolt rá.
– Nem fogom kibírni – fakadt ki az edzőjének. – Ő a jobb. Alig van már erőm.
– Meg fogod nyerni. Ő is fáradt már. Nincs benne már sok átütő erő. Bírnod kell.
– Tudom! Mégsem fogom bírni.
– Ne ad fel. Még két menet van hátra. Ha nem tudod kiütni, a bírók téged hozhatnak ki győztesnek pontozással.
A nyolcadik menetet még úgy–ahogy végig küzdötte, de a kilencedikben felszakadt a szemhéja. A bíró behívta az orvost. Az szemügyre vette Musztafa sérülését és leléptette.
– Tovább akarok küzdeni – mondta a fiú.
– Nem engedhetem. A sérülése nem teszi lehetővé. Vége!
A közönség fujjolt, csalást emlegetett, de ez mit sem változtatott a tényeken. Ahmed győzött és ezáltal egy újabb bajnokságot mondhatott magáénak. Musztafa sérülését bekötözték ugyan, de átütött rajtat állandóan a vér. Egyenesen kórházba vitték, ahol több öltéssel kellett összevarrni.
– Most akkor vége is a karrieremnek? – kérdezte az edzőjét.
– Azt azért nem mondanám. Egy időre kivontak a forgalomból, de egy fél év alatt újra felverekedheted magadat odáig, hogy revansra hívhatod.
– Mester, hogy mondta? Egy fél év? Honnan lesz nekem arra pénzem és erőm? Miután vesztettem, a szponzoraim nem fognak tovább támogatni. Nekem meg nincsen semmi anyagi hátterem, hogy folytatni tudjam.
– Ne lásd olyan sötéten a jövőt. Talán marad egy vagy kettő azokból, akik hajlandók tovább támogatni. Fél év alatt ismét fel tudod magad verekedni erre a szintre, és ismét kihívhatod.
– Kiderül majd. Most minden esetre így is, úgy is kénytelen vagyok pihenni.
– Egy hónap pihenő nem nagy kiesés. Be fogod hozni hamar. Bízzál magadban.
Miután egyedül maradt a szobában elkezdett gondolkodni, és felidézte az eddigi ”stációkat”, amiken eddig keresztül ment.
Musztafa palesztin származású volt. A hatnapos háború előtt Tulkáremben élt családjával együtt. Apja földműveléssel foglalkozott, és később üzletet nyitott a bazárban, ahol a megtermelt terményeit értékesítette. Szépen meg tudtak belőle élni.
Musztafának volt még két testvére is. Egy bátyja és egy húga is. Bátyja hamar munkába állt, miután kitanulta a kőfaragó mesterséget. Musztafa és húga iskolába jártak.
A Hatnapos háború után egycsapásra minden megváltozott. Noha izraeli megszállás alá kerültek, az élet nyugodtan tovább folyhatott volna az eddigi kerékvágásban. Ám a politika mindent felülirt. Musztafa apjának nem kellett volna lemondani a földjeiről, se semmiről. Tovább gazdálkodhatott volna. Ám hamarosan egy őrület vette kezdetét.
A palesztinokat azzal ijesztgették, hogy az izraeliek meg akarják őket gyilkolni vagy csupán csak rabszolgákként dolgoztatni. Nagyon sokan átmenekültek a szomszédos Jordániába vagy más arab országba. Musztafa apja azonban megfontoltabb volt.
– Engem hiába ijesztgetnek. Nem megyek addig egy tapodtat sem, amíg a saját bőrömön nem érzem ezeket. A bátyám Jaffóban él mai napig. Pedig 48–ban ugyanez az őrület tört. Kényszeríteni akarták őket, hogy hagyjanak mindent és menjenek egy arab országba, ahol szinte a semmiről kellett volna kezdeniük. Akik elmentek, azok mind szegények maradtak. Semmit sem kaptak és menekültekként kezelték őket, hogy a különféle nemzetközi szervezetektől „fejpénzt” szedhessenek, amiből aztán az érintett családok soha sem láttak semmit csak morzsákat. Musztafa apjának a testvére tehát maradt. Nem érte semmi atrocítás a „megszállók” részéről. Viszont az arab „feddajidok” /ellenállók/ annál többször próbálkoztak vele. Be akarták szervezni az ellenállásba, de sem szépszóval, sem fenyegetőzéssel nem tudták rávenni.
– Mit akartok tulajdonképpen? Van valami bajotok? Semmi nem változott azzal, hogy izraeli területnek számítunk. Dolgozni mindig is kellett és kell. Teljesen mindegy, hogy ki parancsol az izraeli vagy a jordán. Mindig is voltak köztünk ingyenélők, akik a nargilla és a ses–bers mellett múlatták az idejüket. Most is ugyanúgy van. Engem hagyjatok békiben, és a családomat is. Van miből megélnem és eltartani a családom. Hagynak dolgozni és megélni. Sőt ki merem mondani, hogy most jobban tudok élni, mint régebben. Annó kiszipolyoztak a végtelenségig, mert nem volt elég az a pénz, amit befizettem adó gyanánt, mindig újabb és újabb összegeket követeltek. Az izraeliek csak havonta egyszer kasszíroznak. Engem nem érdekel a politika, sose jött ki még jó belőle, csak egy bizonyos körnek.
– Áruló vagy, és ezért bűnhődni fogsz!
Kétszer is felgyújtották a kávézóját és az üzletét, de nem tudták megtörni. Végül is akkor, miután normalizálódott a helyzet, megszűntek ezek a zsarolások is.
Musztafa apja most pontosan ezeket a dolgokat gondolta végig. Maradt. Musztafát és húgát, Fatimét átküldte a testvéréhez Jaffóra.
– Míg itt elcsitulnak a kedélyek, jobb helyen vagytok ott. Idővel majd itt is rendeződik a helyzet és akkor visszajöttök.
De nem így lett. Az izraeliek elkezdték kisajátítani a területek egy részét. Megjelentek az első izraeli telepesek és építkezésekbe kezdtek ezeken a területeken. Musztafa apját nem éríntette, sőt nagyon sok hozzá hasonló régi lakost sem. Viszont a lakosság más része nem nézte jó szemmel, hogy a „megszálló hatalom” telepítésekbe kezd. Ezalatt Musztafa és húga Jaffón a nagybácsinál élt. Nehezek voltak a kezdeti lépések, mivel az iskolában az arabon kívül a hébert is meg kellett tanulniuk. A fiú osztálya vegyes érzelmű volt. Egy rész lojális volt Izraellel szemben, és se ide, se oda nem „voksolt”, Megpróbáltak neutrálisak maradni, viszont sokan elégedetlenkedtek, hogy miért nem élhetnek „szabadon”, miért kell az ellenség nyelvét tanulniuk. Musztafa igyekezett távol maradni minden politikai dologtól, noha többször is elhívták összejövetelekre, ahol a rendszer ellen agitálták őket. Egy nap aztán elszabadultak az indulatok. A közeli Tel Aviban robbantást hajtottak végre melynek ketten estek áldozatul. A szálak abba az iskolába vezettek ahol Musztafa is tanult. Musztafa hallott arról, hogy valakik megbízásából páran terveznek valamit. Ám nem vette komolyan és továbbra sem volt rá kapható. Ám a rendőrség több társával együtt őt is bevitte az őrszobára, kihallgatásra. Órák hosszat várakoztatták egy cellában.
– Beszél héberül? – kérdezte a kihallgató tiszt –, vagy szüksége van tolmácsra.
– Köszönöm, értek mindent.
– Neve, születési helye ideje?
Musztafa diktálta az adatait.
– Te nem vagy jaffói? Területi arab vagy?
– Pár hónappal a háború után kerültem a nagybátyámhoz, aki itt él. Apám engem és a húgomat átküldött ideiglenesen ide, amíg rendeződik a helyzet. Mióta eljöttünk, azóta nem is voltunk otthon.
– A papírjaidat miért nem intézte el a nagybátyád? Ebben még most is az áll, hogy területi arab vagy. Akik a területekről járnak be az országba, kötelesek este hat után visszamenni a lakhelyükre. Ha ez távol esik a munkahelyétől, kell kérnie ideiglenes tartózkodást a hatóságoktól.
– Ezt miért nekem mondja? Én még fiatalkorú vagyok, a nagybátyámnak kellett volna elintéznie, nem tudom, miért nem tette meg eddig.
– Te most itt maradsz addig, amíg a vizsgálat le nem zárul. A nagybátyádat értesítjük és beidézzük.
Musztafát visszavezették a cellájába. Már nem volt egyedül, két másik fiú is ott volt.
– Mit kérdeztek? – tették fel neki a kérdést.
– Semmi érdemlegeset. A címem, és az összes személyes adatomat.
– És az esetről, a robbantásról?
– Szinte semmit sem. De hiába is kérdeztek volna, nem tudok semmit sem az egészről, csak azt, ami az újságokban is benne volt.
– Akkor miért nem engedtek ki azonnal?
– És titeket miért tartanak még itten? – vágott vissza Musztafa. – Területi arab vagyok, és nincsenek papírjaim.
– Hova valósi vagy?
– Tulkáremi. És ti?
– Jeninből.
– Szóval a szomszédból. Nektek sincsenek papírjaitok, vagy?
– Dolgozni jártunk át. Persze, hogy nem voltak papírjaink. Ki a fene akar még adót is fizetni ezeknek? Amikor a robbantás történt éppen a buszpályaudvar közelében voltunk. Onnét hoztak be minket.
– És most mi lesz?
– Mi lenne? Majd kiengednek minket, ha úgy gondolják. Ha meg mégsem, akkor majd kiszabadítanak minket a társaink.
– Milyen társaitok vannak? Valamilyen szervezetnek vagytok a tagjai?
– Ha nem jár el a szád kölyök, akkor elmondjuk. Mind a ketten a Fatach tagjai vagyunk. Ha kiderül, noha semmi közünk nem volt a mostani akcióhoz, bevarrnak minket. A kintlevő társaink majd kényszeríteni fogják ezeket, hogy kiengedjenek minket. Te melyik szervezetnek vagy tagja?
– Egynek sem. Nem érdekel engem a politika.
– Mi az, hogy nem érdekel? Nem akarod a népünk szabadságát? Ott élnek a nyakunkon, úgy kell kuncsorognunk valamilyen munkáért, hogy legyen megélhetésünk. Elrabolták a földjeinket, és még szabadon sem mozoghatunk? Nem tűrhetjük, hogy az országunkban ezek garázdálkodjanak.
– Hagyjatok engemet ezzel békiben. Az apámnak meghagyták a földjét az üzletét. Nincsen velük semmi bajunk, és minek keressünk, ha nem muszáj.
– Ha így áll, akkor miért vagy itt és papírok nélkül? Valamit majd kitalálnak, még, hogy továbbra is bent tarthassanak. Pusztán a papírok miatt csak addig, amíg a nagybátyád tisztáz majd tégedet. Látom, kölyök vagy még, nem tudod, mi folyik körülötted meg az országodban. Majd, ha nagyobb leszel, akkor gyere el hozzánk. Jeninben megtalálsz majd bennünket a bazárban.
/folyt. köv./
