Egyszer volt, hol nem volt, egy kerek erdő közepén éldegélt egyszer egy bagoj. Az éldegélés kicsit túlzás, szegény inkább csak vegetált, mert érezte, hogy valami nagyon nincsen jól vele kapcsolatban, de ez egy fiatal, tapasztalatlan madár volt, ezért sehogy sem tudott rájönni mi is gond vele. Úgy alapjaiban.
Történt egyszer, egy szép napon, hogy pont pockokra lesett az erdő szélén, amikor arra settenkedett a ravasz róka. A róka persze rögtön észrevette őt a faágon, és mivel ő is pockok után járt, azt gondolta legjobb lesz, ha messzire elküldi onnét. Fel is szólt a faágra.
— Szervusz, bagoj, szép napunk van ugyebár?
— Törődj a magad dolgával ravaszdi — morgott a bagoj, de közben arra gondolt, talán a róka segíthetne megfejteni sorsa rejtélyét. Nem is csalódott.
— Bagoj, bagoj — szólt fel megint a róka, hát ilyen névvel kiröhögnek a pockok, miért nem anyakönyvezteted magad úgy, ahogy a tisztességesebbek: szirti bagoly, laposfülű bagoly.
— Azért, mert én ezt a nevet örököltem, hát hogyan is lehetne megváltoztatni?
— Úgy, hogy megkeresed az erdő tündérét a kicsi, rózsaszínű házikóban, ő majd megváltoztatja, és átírja a nagykönyvben is. Akkor te is bagoly leszel, akár a többiek.
Úgy megörült erre szegény bagoj, hogy még köszönni is elfelejtett, elfelejtette a pockokat is, rögvest el is indult a tündért megkeresni. Ment, mendegélt, hát ahogy a nagy tisztásra ért, találkozott egy legénnyel. De ez nem akármilyen legény volt, mert ő volt a hüje legény.
— Höhö — röhögött a bagoj —, egy hüje legény!
— Höhö — röhögött a hüje legény —, egy bagoj!
És tán még ma is egymáson röhögnének, ha nem jut eszébe a bagojnak megkérdezni a hüje legényt, ugyan hová is mendegél?
— Hát én bizony keresem az erdő tündérét, mert a gonosz Átnevezős boszorkány hüjévé változtatott, és szeretném visszakapni a régi nevemet, a hülye legényt. Úgy tudom, nála lehet ezt megtenni. És te bagoj pajtás, merre, merre?
A bagojnak akkor esett le a tantusz, hiszen régen ő is bagoly lehetett talán, de a szülei összekülönböztek ezzel a boszorkánnyal, ez lehetett a problémája kiindulópontja.
— Hát én is oda igyekszem, hiszen minden bagoly bagoly, csak engem hívnak bagojnak.
— Bizony így van, de hallod-e a kuvikot, bagoj pajtás? Az már a tündér kuvikja lehet, ha arra felé haladunk bizonyára rátalálunk a tündérre.
De erre már nagyon-nagyon szaporán szedték a lábukat, és nem is telt bele egy fertályóra, odaértek a tündér kicsike, rózsaszínű házához.
— Nem, ne is mondjatok semmit — mondta üdvözlés helyett a tündér —, tudom ám, miféle ügyben jártok, és teljesítem is a kívánságtok, de rögvest.
— Te bagoj! Bizony sanyarú sorsod volt idáig a gonosz Átnevezős boszorkány mesterkedése miatt, de most mindezt elfelejtheted. Ezennel átnevezlek téged, de még vezetéknevet is kapsz. Az új neved mától: Karvajbagoly.
— Neked pedig hüje legény szintén kiigazítom a neved, hogy végre a sorsod helyére billenjen, és te is kapsz egy másik nevet az új mellé. Neved mától Hülye Károj legyen!
És az új neveket bevezette a Nagykönyvbe.
De megörültek ám barátaink a tündér segítségének, elköszöntek és sely-haly vidáman, dalolva fojtatták az utat hazafelé. Tán még most is örvendeznek.
Holnap legyenek a ti vendégeitek.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.13. @ 14:47 :: Torjay Attila