J.M.: Mondj, kérlek, pár mondatot Magadról!
D.S.: Tápiógyörgyén, 1949. május 19.-én éjjel 23.30-kor láttam meg a petróleumlámpa-világot! Csodálkoztam sokszor, mikor édesanyám május 20-át diktált valamely hivatalos okmányra. Egyszer rákérdeztem. Azt mondta: hát a húszas olyan szép kerek szám, meg már alig volt valami idő tizenkilencedikéből… Sajátos humorérzéke volt. Ezért aztán több helyen huszadika fordul elő születésnapomként.
A másik dolog, ami szintén félreértésre ad okot: szülőházamban lakok ma is. Csakhogy a szülőház Újszilváson van! Ennek meg az a magyarázata: Tápiógyörgye Jeges-részén, a györgyei szőlőkben állt parasztházunk. Jegest viszont, a szomszéd Tápiószele, Újföldi-rész és Szőröspuszta részével egyesítve, 1950. januárjától előbb Újszőlős, majd augusztus 20.-tól Újszilvás néven önálló községként tartják nyilván. Újszőlős nevet azért kellett megváltoztatni, jó félév után, mert állítólag a hasonnevű szomszédba, Tápiószőlősre kézbesítették az ide küldött leveleket. Nem sokáig töprengtek a névadók, mivel akkortájt, de később is, rengeteg szilva termett itt a szőlőkben.
J.M.: Mióta írsz?
D.S.: Jaj, erre regényben tudnék válaszolni! A magyar irodalom, ezen belül a költészet csodálatos világa! Gyönyörűségem, keservem, életem, halálom! Ezek az írók, költők! Sorsuk, szellemük! Gyönyörű szavaik! Gyakran felcsendülnek bennem, hol egyik, hol a másik, kitöltik gondolataim, kedvemet, írásra ösztökélnek. Nincs kedvencem! Hol Petőfi valamelyik művének része, hol a drága Arany, hol Ady, hol más éneke sír-ujjong-búsul lelkemben. A Toldit, a János vitézt, a rövidebbeket nem említve, könyv nélkül tudtam! A maiak közül sokakkal voltam, vagyok valamilyen szintű kapcsolatban.
Emlékszem, nem voltam 13 éves, amikor a János vitéz hatása alatt, 1962. április 6-án papírra vetettem első „versem”. Még aznap a másodikat. Minden nap írtam, eleinte főleg olvasmányélményekről, később környezetem jelenségeiről! Nem éreztem magányosnak magam! Fülemtől szájamig folyosót formáltam a hangomnak, vagy leszorítottam két tenyeremmel fülkagylóim, s a zárt terű csöndben érzékeltem hangjaim által a dallamokat! Gyönyörű csúcsokra emlékszem, amikor nagy költőink remek versrészei lejátszódtak bennem, mintha több hangszeren szerelném ugyanazt a szöveget! Petőfi tüze: „Nekem jutott a vészes / Dicsőség, hogy Veled / Járjam be, ó Vezérem, / A csatatéreket!” S Képzelt utazás c. fordítása: „… s ha / Dalom szíveitek meglágyítaná, / Tegyétek hamvam Tirteus hamvához, / Meghalni jöttem e szép ég alá!” Arany máig szívemet markoló mélabúja: „Nem valék bátor meghalni / Mikor halnom lehetett. / Nem vagyok erős hurcolni / E rám szakadt életet…”
J.M.: Miért kezdtél el írni? Mi inspirál?
D.S.: Kérdésed első részére elébb válaszoltam. Az inspirálásról: nekem annyira természetes, nem gondolkodtam rajta. Hogy fejezzem ki reális-pontosan? Mondjam azt, mint a lónak a szemellenző, az nekem az irodalom? Mert nézd, tőlem a levegőrezgés világa, magyarán a hangok, zajok – kizárt! Akkor most én belől alkotok magamnak dallam- és gondolatvilágot! Ehhez pedig segédeszközeim a könyvek, betűk – körülbelül, mint másnak a rádió, tévé, DVD…
J.M.: Hogyan fogadja a környezeted?
D.S.: Hát nem neheztelőleg fogadják el, az biztos, inkább csodálkozólag: nem hall, és dallam-ritmusérzéke működik… Elfelejtik, hogy az ember küzdelemre, önmegvalósításra született – minden körülmények közt, minden téren! Mostanában ki kell harcolom magamnak a – magányt, míg alkotok. Szűk s tágabb környezetemben nem műveli senki az irodalmat. Egyedül, de nem magányosan élő ember voltam világéletemben.
J.M.: Mik a vágyaid? Emberként… Íróként…
D.S.: Emberként a fájdalommentes halál, íróként azonban még vannak terveim! Alkotókedvem töretlen, mostanában – utóbbi kötetem megjelenése után, sokaknak tetszően, a költői mondanivaló tágítására törekszem. Nem igazán vagyok, de nem is akarok – hiszen van utókor! – tisztába lenni azzal, hogy a lehetőségeim korlátozottak vagy netán az érdeklődés – előítéletes, minimális? Három-négy könyvre való anyagom vár per-pillanat kiadásra.
J.M.: Van-e példaképed? Vagy kinek a művészete van rád hatással?
D.S.: Furcsán jöhet ki: nincs irodalmi példaképem abban az értelemben, ahogy értelmezni kell ezt a szót. Az irodalom előttem egy folyamat, amit csúcsok és völgyek jellemeznek. A szellemi háborúk, az erőfeszítések. Kifejezésmódok, stílusok… A legnagyobbak sem alkottak folyamatosan remekműveket, és rajtuk túl is létezik irodalom. Most például Tompa Mihályra gondolok: nagyon sok gyengébb versén kell átrágni magunk, de Petőfi után ő vette fel a magyar szellemi zászlót, A gólyához és A madár, fiaihoz c. verseivel! Említhetem Babitsot: jelképes felállásban, kortársaikat távol tartva, háttal Adynak védte az „új idők új dalait”.
J.M.: Mi a célod az írással?
D.S.: Eleinte csak a magam kedvtelésére írtam, kedvem telt a dallamokhoz keresett szövegekért való küzdelemben. Olyasmi volt, mint a keresztrejtvény-fejtés. Aztán – fogadalmat tettem, politikáról nem írok -, kifogytam a témákból. Le akartam tenni a lantot. Ám a sors másként döntött: sorstársi közösségbe kerültem, megtaláltam irodalmunk fehér foltját, a küldetésszerű mondanivalóm. Újult küzdelem kezdődött: stílus, kifejezőeszközök keresése… Sajnálom, hogy sok-sok évem, írásaim javát elvitte a siketek és nagyothallók integrációjáért vívott harc. Ma már törvénybe iktatott például a jelnyelv, de a győzelem érzése nem teljes bennem…
J.M.: Elégedett ember/író vagy?
D.S.: Nem, miért, mitől lennék? A megelégedettség iszap, posvány, mind a testnek, mind a szellemnek! Mindig újabb célt, célokat, még ha csak picikét is, kell kitűzni magunk elé! Madáchot kicsit átírva: az élet lényege a küzdés maga.
J.M.: Mit üzensz a kezdő írótársaknak?
D.S.: Csak teljes szívvel-lélekkel csinálják, és folyamatosan műveljék, tudásuk legjavát adva vagy sehogy! Hiszen gondoljunk bele, annyi könyv megjelent már a világon, az elektromos portálokról nem beszélve! Az élet rövid, más, hasznos, kellemes dologgal is el lehet tölteni!
J.M.: Mesélj a munkamódszeredről! Van valami kabalád?
D.S.: Nincs, nem vagyok babonás. Az írás nekem tiszta, kemény és következetes munka! Az elgondolások megvalósítása, legyen vers, regény, elbeszélés, semmi más munkával nem hasonlítható, összevethető.
J.M.: Mi eddigi legnagyobb sikered? Hogyan hatott rád és a további munkásságodra?
D.S.: Siker? Önmagamnak az is nagyszerű tény, hogy Embernek mondhatom magam, aki a teljes csöndbe taszító sorsán úrrá léve, teljes életet tud élni! Siker? Felteszem magamnak a kérdést: mi az? Sok pénz? Halál utáni hírnév? Kitüntetések? Bent, legbelül, egyikre sem tudok rábólintani… Az általános fogalmak szerint az egészség nem siker…
J.M.: Kapsz visszajelzést az olvasóidtól?
D.S.: Hogyne kapnék! Nem feledem például, mikor a Képes Újságban megjelenve, egyik közeli munkatársam szólni sem tudott hozzám azon a reggelen – megilletődöttségében –, csak nyújtotta felém a megvásárolt hetilap példányát. Vagy mikor a 82 éves Gazdag néni ballagott át hozzám az utcánk másik végéből, reszkető, ráncos kezével nyújtva át a friss újságot – hátha még nem tudom, hogy megjelentem kedvenc napilapjában… Sok ilyen esetet említhetnék, ami nekem tartást, erőt ad, a kedvezőtlen benyomásokat ellensúlyozandó.
Nem semmi – távol álljon tőlem a büszkeség -, tizenegy könyvem jelent meg eddig. A Csönd, madárral címűről irodalmunk nagyasszonya: Szepes Erika is írt recenziót.
J.M.: Hol olvashatóak a műveid?
D.S.: Több helyen, főleg a régebbiek. De például csak a minap találtam meg egyiknek az iktatószámát, mert tudni tudom, több könyvemről: a köteles példányok révén a Magyar Nemzeti Bibliográfia is őrzi.
J.M.: A következő kérdést egy vallomással kell kezdenem: soha senkiből nem tudok naprakész lenni, mert amit elolvasok, az is illékony, ez jellem-hibám. De A végzetes gyökerekre emlékezni fogok! Ha kérdeznének, téged költőnek mondanálak. És akkor itt van egy ilyen írás, amely nekem ballada prózában, még ha humorba csomagoltad is. Hogy-hogy nem versben írtad meg? És egyáltalán miért érezted szükségét egy ilyen, hogy úgy mondjam, régies történetnek?
D.S.: Kisgyerekkoromtól szenvedélyesen rajzoltam, mígnem 13 évesen elhódított a költészet. Rajzolni azonban ma is szoktam, főleg illusztrációnak. Nemrég kiállításom is volt Pesten, főleg pasztelljeimből.
De sokoldalúságom jelzi, hogy egész estés filmet is készítettek már velem (címe: Érintések – talán a google még őrzi!), de rövidebb filmek többször készültek velem.
Színdarabomból is készült film. Van olyan színdarabom, ami még nem is került nyilvánosságra, csupán publikáltam.
Ilyesfajta kirándulás a próza is. Sorstársak közt című naplójegyzeteim máig kéziratban, akárcsak közbenÚTközben c. publicisztikám. Önéletírásom (Képfecskék) kétszer jelent meg könyv alakban. A második kiadásánál hozzácsaptam a helytörténeti kutatásaimból készült tanulmányaimat is, csaknem kisregényi! Nos, ebben az időben, szülőfalum történetén kalandozva, több ilyen történet, mint A végzetes gyökerek, jutott tudomásomra. Nekem Bander Ilona mesélte, ezért ajánlottam az ő emlékére. Mert megírtam őket. Ezek a rövidebb történetek több novellámba szerepelnek.
Tehát több műfajban is alkottam, alkotok, de igazából a vers a zsánerem. Több sikert értem el vele, mint más műfajjal.
J.M.: Ez akkor válasz a kérdés első felére… Mit mondanál el a novelláról?
D.S.: Ez a történet valóban megtörtént. Tulajdonképpen az emberi cselekvések inspirációit keresem. Mondjuk – az említett novellánál maradva – a lány tragédiája: sors. De mik vezettek ehhez a tragédiához? Az apjában erősebb volt a férfiasság, az ebben való kiállás, mint az apai szeretet? A lány férfiasságot lefitymáló szavai? A legény miért érezte fontosnak, hogy a régi hagyományhoz térve, azt cselekedje, ami az ő korosztályában már nem volt szokás? Érted, ezek a lelki kényszerek, ezeknek összjátéka izgattak…
J.M.: Igen, értem. És azt is, hogy az olvasónak is van kötelessége: közben végiggondolni ezeket, ha maradandó élményt akar. Köszönöm, Sándor, a „beszélgetést”.
Előttem egy nagyon kiegyensúlyozott, ugyanakkor izgalmas világ tárult fel. Ezekből a válaszokból pedig nagyszerű segítséget kaptam egy ember művészi kivetüléseinek alaposabb megértéséhez.
Két hét múlva: Serfőző Attila
Legutóbbi módosítás: 2011.01.14. @ 11:12 :: Józsa Mara
