Most itt vagy.
S Már nem vagyok egyedül.
Mint voltam két hosszú évem át.
Halkan, lassan, lágyan
Ittad át magad
Néma tárgyaimon,
Mikbe vesztett önmaguk helyett
Én költöztem, zajos vendégnek.
S ha nem is tudtad, de jöttél.
Velem költöztél
A félredobott üres skatulyába,
A csonkig égett szétfolyó viaszhabba,
A szénfekete gyufa kormos tövébe,
Lenge függönyök ráncos ölébe;
Ott voltál velem.
S ha kipattanok e tévedt menedékekb?l,
-Hisz csak vándor vendég voltam errefelé.
S szerte szét szórt magamból
Újra összerakok
Egy tépett alakot,
Ki megcsúfolt énem
Árnyas hasonmása csak.
(De nincs jobb, se más)
Akkor már nem vagy itt velem.
És mégis oly közel érezlek
Ilyenkor mindenhez,
De magamtól…,
Mégis oly távol.
2007. augusztus 12.
