Bennem él az ember
Akkor sem, ha ablakomban nyúlik el az éj,
vigyázza éjjelilámpám fényostora,
ha szirmot bont az ég holdezüst virága,
hajamba fonódik s bódít illata,
hogy megoldhatatlan lesz a csönd s vekkerem pöröl,
szíve,em elterül az alvók moccanása,
akkor sem vagyok magam.
Velem, bennem a nappalok hajrája, arcok,
szemek, elejtett szavak.
A magányban sem vagyok magam!
Mert velem, bennem él az ember:
örökmosolygó, szenved?.
A jó a rossz, a szép a rút, a kín a vágy…
Az éjszakákkal váltom meg magam…
