Az arca gyűrött ráncba rejtett,
úgy leng-ing, mint kit lelke tart,
de ez az öregasszony-termet
már kilencvennégy éve hajt.
A szeme pásztázza a kertet,
a gaz már mindent körbemart,
motyog – az Isten itt felejtett,
bár tudnám, hogy még mit akart.
Vén Mári nénimet nem értem,
valamit őriz szép kezében,
ölelgetem és hallgatok,
míg meglátom a fényt szemében,
mit annyi boldog nyári égen
leragyogtak a csillagok.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.20. @ 08:14 :: Böröczki Mihály - Mityka
