a belém vésett nyom
gyorsan és könnyen kopik
más az idei lángos sorban állás után
és az úvékencével gátolt nap ereje
múló barnán lélegző bőrön
de a hossz is körmön
mert be-be törik és el-el hajlik
és nem csak tegnap – folyton –
várhatóan holnap is
kicsit sem szerény de puritán
felfogással és einsteini ábránddal
merem görbíteni reggeleim határait
mik nyaranta a szúnyogirtó szagú térbe
kerítik rabosító szándékkal hiú akaratom
– ugyanúgy télen is csak füstkoszban –
s amikor mosolyom szürke
mert örök dilemmám hogy kinek kell
egy átkozottul elégedetlen rész
aztán ha nem tart a sánc elég szorosan
élesedni kezd köröttem lassan a szép
s láthatóvá tehetem hogy nem tudok amerikai
csak magyaros életformát élni
az állandóan változtatna félét
és ízeim ha sótlanok
majd ad hozzájuk sót az Isten
és a nevetésben csak ideig él a sátán
mert bátran akkor is ha szégyennel
de könnyekkel győzöm ami álnok
szerintem a sok néha kevés
az alig meg olykor mindennél több
mindenre nyitottan várom
hogy szívemben ne a hiába
hanem a másokért edződjék
várom én mint egy senki
de nem mint a közöny