DÓZSA
A kar, a szív erős volt és nagy az eltökéltség,
s a fölkent igazságot cafatjaira tépték.
A z I s t e n k e z e g y ú r t a – g y ű r te,
k a r d f o r g a t ó a c é l k e z ű r e,
e r ő s r e, v a k m e r ő r e,
k o n o k – k e m é n y s z é k e l y s z í v ű r e,
é s o l y a n d o b o g ó h i t ű r e,
h o g y e l l e n é t l e g y ő z z e.
Született jónak Dálnokon,
volt őse, hőse pár rokon,
meg igaz jelleme,
ott jár-kel tiprott lábnyomon,
ahol még egybe volt a hon,
fölnégyelt szelleme.
Nem tétovázott Istenen,
nem kapott bajba hirtelen,
és nem is várt csodát,
de tudta, kardja mint terem,
s követte, mint egy intelem,
az apja nyomdokát.
Próbált keresztes háborút,
paták alatt döngött az út,
s míg Nándorfehérvárig ért,
csak küzdött, nem fogott gyanút,
kapott jutalmul egy falut,
pengett a kard, szakadt a vért,
s míg átúszott az ég vízébe,
a szpáhik gyilkoló vezére,
az epeirosi Ali,
nagy, erős szívét-hitét védte,
de lovagrendet kapott érte,
s csak vasból voltak karjai.
Karddal levágott vérző kar,
Ulászló tudta mit akar,
aranylánc, dupla zsold,
már akkor izzott a magyar,
és Dózsa, mint a zivatar.
egy vágy vezére volt.
Ráerőltették, mit akar,
a hadban sok volt a magyar,
szlovák, szerb,német is,
s amíg szívéből nőtt a kar,
úgy küzdött, mint ki sebbe mar,
s halt volna ingyen is.
Már indulásnál vége volt,
de nem bontotta szét a sort,
mi köribe sereglett,
s mert önmagába nem botolt,
a kifent kaszaélű folt
villant úgy negyven ezret.
És mentek, mint ki célba lát,
s úgy űzte-küzdte igazát,
hogy visszahallani,
miként dübögték át meg át,
a halálra ítélt csatát
Dózsa parasztjai.
Ki bánta-szánta akkoron,
hogy erőszakból szült jogon
nem félt halált a test,
a hatalom ült csak lovon,
hát tépte több ezer rokon,
a trónra vert nemest.
És úgy vívott haláltusát,
hogy szétmarcangolták húsát,
a hadak konca lett,
fejére tőből nőtt a vád,
s úgy tették rá a koronát,
mint izzó bélyeget.
Jó vesztest szült az alkalom,
s mint mészárszéken a barom,
úgy hasadt négyfele,
de ma is hite súlya nyom,
s a cafatokból nőtt halom,
még megroggyan bele.
Ki tudja, hányunk lelke nyög,
a ránk vert igazság mögött,
ki tudja, meddig ér,
szétporladás előtt a rög,
ki tudja meddig mennydörög,
míg hantja földet ér.
A z I s t e n k e z e g y ú r t a – g y ű r te,
k a r d f o r g a t ó a c é l k e z ű r e,
e r ő s r e, v a k m e r ő r e,
k o n o k – k e m é n y s z é k e l y s z í v ű r e,
é s o l y a n d o b o g ó h i t ű r e,
h o g y e l l e n é t l e g y ő z z e.
A kar, a szív erős volt és nagy az eltökéltség,
s a fölkent igazságot cafatjaira tépték.