Böröczki Mihály - Mityka : DÓZSA

“Először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták. A szeme láttára három darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették. A hiedelemmel ellentétben a trón, amelyre ültették nem volt tüzes, csupán a korona, amelyet fejére raktak.”:

DÓZSA

A kar, a szív erős volt és nagy az eltökéltség,
s a fölkent igazságot cafatjaira tépték.

A z I s t e n k e z e g y ú r t a – g y ű r te,
k a r d f o r g a t ó a c é l k e z ű r e,
e r ő s r e, v a k m e r ő r e,
k o n o k – k e m é n y s z é k e l y s z í v ű r e,
é s o l y a n d o b o g ó h i t ű r e,
h o g y e l l e n é t l e g y ő z z e.

Született jónak Dálnokon,
volt őse, hőse pár rokon,
meg igaz jelleme,
ott jár-kel tiprott lábnyomon,
ahol még egybe volt a hon,
fölnégyelt szelleme.

Nem tétovázott Istenen,
nem kapott bajba hirtelen,
és nem is várt csodát,
de tudta, kardja mint terem,
s követte, mint egy intelem,
az apja nyomdokát.

Próbált keresztes háborút,
paták alatt döngött az út,
s míg Nándorfehérvárig ért,
csak küzdött, nem fogott gyanút,
kapott jutalmul egy falut,
pengett a kard, szakadt a vért,

s míg átúszott az ég vízébe,
a szpáhik gyilkoló vezére,
az epeirosi Ali,
nagy, erős szívét-hitét védte,
de lovagrendet kapott érte,
s csak vasból voltak karjai.

Karddal levágott vérző kar,
Ulászló tudta mit akar,
aranylánc, dupla zsold,
már akkor izzott a magyar,
és Dózsa, mint a zivatar.
egy vágy vezére volt.

Ráerőltették, mit akar,
a hadban sok volt a magyar,
szlovák, szerb,német is,
s amíg szívéből nőtt a kar,
úgy küzdött, mint ki sebbe mar,
s halt volna ingyen is.

Már indulásnál vége volt,
de nem bontotta szét a sort,
mi köribe sereglett,
s mert önmagába nem botolt,
a kifent kaszaélű folt
villant úgy negyven ezret.

És mentek, mint ki célba lát,
s úgy űzte-küzdte igazát,
hogy visszahallani,
miként dübögték át meg át,
a halálra ítélt csatát
Dózsa parasztjai.

Ki bánta-szánta akkoron,
hogy erőszakból szült jogon
nem félt halált a test,
a hatalom ült csak lovon,
hát tépte több ezer rokon,
a trónra vert nemest.

És úgy vívott haláltusát,
hogy szétmarcangolták húsát,
a hadak konca lett,
fejére tőből nőtt a vád,
s úgy tették rá a koronát,
mint izzó bélyeget.

Jó vesztest szült az alkalom,
s mint mészárszéken a barom,
úgy hasadt négyfele,
de ma is hite súlya nyom,
s a cafatokból nőtt halom,
még megroggyan bele.

Ki tudja, hányunk lelke nyög,
a ránk vert igazság mögött,
ki tudja, meddig ér,
szétporladás előtt a rög,
ki tudja meddig mennydörög,
míg hantja földet ér.

A z I s t e n k e z e g y ú r t a – g y ű r te,
k a r d f o r g a t ó a c é l k e z ű r e,
e r ő s r e, v a k m e r ő r e,
k o n o k – k e m é n y s z é k e l y s z í v ű r e,
é s o l y a n d o b o g ó h i t ű r e,
h o g y e l l e n é t l e g y ő z z e.

A kar, a szív erős volt és nagy az eltökéltség,
s a fölkent igazságot cafatjaira tépték.

Legutóbbi módosítás: 2014.07.28. @ 06:44 :: Böröczki Mihály - Mityka
Szerző Böröczki Mihály - Mityka 1009 Írás
1946. Vaszar. Gyönyörű gyerekkor. Iskola. Szeged. Felhőtlen fiatalság. Érettségi. Budapest. Műszaki Egyetem. Kemény kitartás. Diploma. Pápa. Dac és hit. Neki az Ismeretlennek. Vasút. Versek. Vonatok. Pályagörbület. Végállomás. Szombathely. Napilapok. Hetilapok. Folyóiratok. Önálló kötetek. Fénytörések. Vadkörtefák. Vesszőfutás. Antológiák. Ünnepek. Hétköznapok. Két gyerek. Befejezés. Kezdés. Új élet. Szerelem. Öröm. Harmónia. Jegenyék. Stációk. Végtelen út. Vagyok. Tűnődöm. Létezem. Élek. Írok. Anyám templomba jár. Szeretem a vadkörtefákat.