Különös itt a csend.
Ilyen lehet a végső.
Messzire feljöttem,
havas lenn a lépcső,
repedt zacskó a hegy,
gyomrából, mint aludttej
szivárog a reggel,
fénylő kerekekkel
hordatja szét
a tegnap szemetét.
Nem mozdulok.
Szavaim visszanyelt morzsák,
rám veti másnapos arcát a Nap,
szürke lepedőjén
lilamintás párna,
császárkörte-sárga
csepp hull poharába,
alkuvá hűlnek az álmok,
vak-süket énekes tátog,
sárgul a szép, fehér költemény.
Legutóbbi módosítás: 2011.01.25. @ 15:03 :: Takács Dezső