Özvegy Hamussy Ottokárné, született Szépölű Anasztázia vígan élte szerénynek vagy visszahúzódónak jóindulattal sem nevezhető életkéjét kicsiny falujában.
Anasztázia asszonyt jószerencséje mindennel megajándékozta, amivel rendelkeznie kellett egy Anasztázia-korú és temperamentumú özvegyasszonynak. Mosolygó arca, hatalmas, kék szemei, kontyba fogott hosszú, szőke haja izgatóvá tette őt a férfiak számára. Hatalmas, de formás keblei nem lógtak a hasára, pár kiló súlyfeleslege dacára keskeny derekát és széles csípőjét a megfelelő szabású ruhákkal külön kihangsúlyozta. Nem volt férfi a faluban, aki ne felejtette volna rajta a szemét Anasztázián, bárhol is jelent ő meg. De olyan férfi sem sok volt a faluban, aki ne tudott volna ódákat zengeni az asszony öléről, annak forróságáról, ha ezek a férfiak tudták volna, mi az óda, és hogyan kell azokat zengeni. De mert nem tudták, ezért csak emlékeikben élt az a néhány feledhetetlen éjszaka, amit együtt tölthettek Anasztáziával. A férfiak természetesen nem tudtak arról, hogy majd’ mindenkinek volt egyszer egy páréjszakás kalandja az özveggyel, ezért minden férfi titokzatos mosollyal arcán titokként őrizte azt, amit saját jogán mindenki tudott.
Ha Anasztázia istenáldotta idomaihoz hozzávesszük azt, hogy a hölgy éppen a negyvenedik életévét múlatta, akkor bizonyára még érthetőbb a férfinépség megszállott rajongása a szép özvegy iránt.
Özvegy Hamussy Ottokárné (született Szépölű Anasztázia) közel tíz esztendőt élt nem különösebben boldog házasságban Hamussy Ottokár tűzoltó őrmesterrel, mígnem egy szép napon Hamussy Ottokár tragikus baleset áldozata lett. A hivatalos változat szerint hivatása teljesítése közben hősi halált halt, a hír bővebb információt nem tartalmazott. A faluban viszont — néhány minden lében kanál vénasszony jóvoltából — szárnyra kapott a pletyka, mely szerint Hamussy Ottokár tűzoltó őrmester éppen a szeretőjénél (hogy Anasztázia mellett mi szükség volt még szeretőre is, azt hét öregasszony sem tudta) teljesített magánjellegű tűzoltási szolgálatot szeretője ölében, amikor az asszonyka férjura váratlanul hazaérkezett. Hamussy Ottokár pedig kapta magát, és — más választása nem lévén — kiugrott az utcára a tetőtéri szobácskából, egy szál semmiben, kezében az alsógatyájával. Az ablakpárkányon azonban megcsúszott, a levegőben már nem tudta korrigálni sem testhelyzetét, sem röppályáját, így tehát földet éréskor a nyakát szegte. A tűzoltó bajtársak menteni igyekeztek kollégájuk, valamint a mundér becsületét, nagy erőkkel a helyszínre érkeztek, felgyújtottak egy utcai deszkabódét azért, hogy legyen mit eloltani, és mondhassák, hogy bajtársuk a tűz oltásakor halt hősi halált, ruha pedig azért nincs rajta, mert egy vizes pokrócban ment be a bódéba. A pokrócot később senki nem kereste, és azt sem kutatta senki, mi a csodának kellett bemenni egy égő deszkabódéba, és a vizes pokrócot miért nem lehetett a tűzoltó védőruha köré tekerni…
A pletykát kevesen hitték el a faluban, ám Anasztázia tudta, hogy a pletyka — sajnos — bizony szó szerint az igazságot takarta. És mert az igazságot takarta, nem sokáig bánkódott, két hét után összebújt a falu lottóárusával, aztán a zöldségessel, majd a patkoló kováccsal szűrte össze a levet. A patkoló kovács úgy meglepődött első alkalommal, hogy minden ruhát ledobált magáról, csak a bőrkötényt hagyta magán, de annyi esze volt, hogy azt legalább a hátára húzza. Másodszorra már pikantériát láttak Anasztáziával a bőrkötényben, harmadszorra azonban belátták, hogy arra bizony semmi szükség az ők szerelmeskedésük idején. Sorra került még a falu jegyzője, állatorvosa, gombaszakértője, sőt a szippantós autó vezetője is, nem beszélve a rendőrről, a kútfúróról, a hentesről és a kocsmárosról, a köztisztasági menedzserről (ő magyarul utcaseprő, de manapság így hívják hivatalosan), meg ki tudja még, kiről…
Időközben a Hullócsillag Biztosító Társaság kis fiókirodát nyitott a faluban, mely fiókiroda vezetője, ügyintézője, fullajtárja, takarítója egyszemélyben Homály Jenő volt. Homály Jenő gyomrát állandóan száraznak érezte, lelkében pedig — meggyőződése szerint — folyamatos légköri homály uralkodott, ezek értelmében tehát Homály Jenő megtestesítette magában a „száraz légköri homály” meteorológiai fogalmat. Annak érdekében, hogy ez a szárazság elmúljon, Homály Jenő tíz évvel ezelőtt masszívan piálni kezdett, bízva abban, hogy e tevékenysége mulasztó hatással lesz a légköri homályra is, azonban célját nem érte el. Minél többet ivott, gyomra annál szárazabb lett, lelkében pedig a homály inkább csak nőtt, mintsem csökkent volna. Annyit viszont elért, hogy a Hullócsillag Biztosító Társaság központjából kiebrudalták, és a főnökök úgy vélték, a falu irodájában nyugodtan pirtyelhet egész nap, úgysem lesz ott dolga soha.
Az új ember érkezése felébresztette özvegy Hamussy Ottokárné érdeklődését, furcsa, régen nem tapasztalt érzéseket figyelt meg magán. Az iroda megnyitása másnapán elment Homály Jenőhöz, és biztosítási eseményt jelentett be. Eszerint a szélvihar levitte a háza tetejéről a tetőfedő cserepeket, Homály Jenőt pedig arra kérte, hogy mint kárszakértő vonuljon ki a házához, és mérje fel sokszázezer forintos kárát, nem lesz hálátlan. A nyomaték kedvéért pislogott is vagy negyven kacérat. Homály Jenőt ez nem hatotta meg, közölte, hogy a hölgy biztosítása viharkárra nem terjed ki, ezért tehát nincs miért a helyszínre látogasson.
Anasztázia asszony azonban nem hagyta annyiban a dolgot. Kiderítette, hogy a biztosítása tűzkár esetére (naná, ha már néhai Hamussy Ottokár tűzoltó volt) visel kockázatot, ezért tehát a szobájába bekészített egy locsolónyi vizet, majd meggyújtotta a csipkefüggönyt. Mielőtt nagyobb baj lett volna, lelocsolta vízzel, a függöny azonban így is hasznavehetetlenné vált. Ezután körbenézett a ruhásszekrényben, elővett néhány ócska kacatot, amit már úgysem hordott évek óta, és a ház pincéjében azokat is meggyújtotta, a locsolóban lévő vízzel pedig eloltotta. Másnap újra felkereste Homály Jenőt, erre az alkalomra külön gonddal sminkelte magát, és a legmélyebb kivágású blúzát vette fel, a legrövidebb szoknyájával. Leült a vendégfotelba, lábait úgy emelgette, hogy átlátszó bugyija szinte folyton látható legyen, és majd’ megpukkadt dühében, hogy ez a látvány Homály Jenőt tökéletesen hidegen hagyta. Homály Jenő meghallgatta a tűzesetről szóló panaszt, jegyzőkönyvet vett fel, és közölte, rengeteg dolga okán a jövő héten pénteken tud kimenni kárfelmérni, délután háromkor. Anasztázia bedobott minden olyan trükköt, amitől remélte, hogy jobb belátásra bírja a derék biztosítós embert (mit fog ő csinálni még tíz napig férfi nélkül, ki sem bírja), végül a következő nap este hat órájában megegyeztek.
Az özvegy másnap délelőtt elsietett a boltba, mert estére vacsorát akart készíteni és mákos süteményt akart sütni. Vacsorára rántott sertésszeletet gondolt rizzsel, süteménynek mákos rácsost. Egész nap a konyhában foglalatoskodott, fél hatkor elkészült mindennel, akkor eszébe jutott, hogy egy üveg bort legalább vehetett volna… Lóhalálában elszaladt még a boltba, a bort otthon a hűtőbe dobta, villámgyorsan lezuhanyozott, ám felöltözni nem maradt ideje. Sebaj, annál simábban mennek majd a dolgok — gondolta, amikor csöngettek a kertkapun. Kinézett az ablakon, a kapu előtt Homály Jenő állt lassan megszokottnak mondható faarcával. Anasztázia magára kapott egy aránylag mindent takaró köntöst, és sűrű szabadkozások között — miszerint annyi dolga volt, hogy felöltözni sem volt ideje, hehehe — ment kaput nyitni. A kapuban megcsapta Homály Jenő leheletének rendkívül egyedi, koktélszerű illata, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, mondván, a rántott hús majd csak elnyomja…
A szobában Szépölű Anasztázia szépen megterített asztalhoz invitálta Homály Jenőt, hellyel kínálta, majd ő maga is leült Jenőtől jobbra. Kissé kinőttnek tűnő köntösét ide-oda húzogatta magán, de bizony nem sok sikerrel. Hol a kebeléből látszódott több az illendőnél, ha azt Anasztázia helyreigazította, akkor az öléből villant elő jóval nagyobb darab, mint amekkorát az etikett megengedett volna. (Már csak azért is, mert az etikett ezen testrészből egy négyzetcentiméternyit nem engedett megmutatni, mint tudjuk.) Az özvegy addig huzigálta kis köpenykéjét, míg végül mindenből kilátszott valamennyi, és ezzel az eredménnyel Anasztázia tökéletesen elégedett volt.
Homály Jenő viselkedésében e rövid pár perc alatt megdöbbentő változás állott be. Mindenekelőtt eltűnt arcáról a semmitmondó kifejezés, arca kipirult, szeme élénken csillogott, és ami a legcsodálatosabb volt, Jenő elkezdett beszélgetni. Semmi jel nem mutatta, hogy zavarban lenne, felszabadultan, mintegy otthonosan viselkedett, kinyitotta a bort, de csak egyetlen kis kortyocskát ivott belőle, míg Anasztázia két pohárral is oltotta szomját. Mindeközben Homály Jenő le nem vette a szemét Szépölű Anasztáza öléről, közben ugyan mosolygott, mesélt, viccelt, de nem bírta sokáig. Fölállt az asztaltól, átölelte vendéglátóját, talpra segítette, megcsókolta, és az ágy felé indult, miközben — Anasztázia nem kis segítségével — a köntöst villámgyorsan lehámozta az asszonyról. Az ágyban megfeledkeztek arról, hogy a rántott szelet és a rizs kihűlt, a mákos rácsosnak sem ártott, hogy még mindig a tepsiben volt. Most egész más dolga volt Anasztáziának és Jenőnek, a cselekedet végrehajtása egyetlen perc halasztást nem tűrt tovább.
A sajnálatos tűzeset, és a tűzben keletkezett károk felmérése a teljes feledésbe merült.
A forró és boldog ölelés után Homály Jenő beszélni kezdett. Elmondta, hogy tíz évvel ezelőtt elhagyta a felesége, összeállt egy aranyásóval, és elköltözött a pasassal Kaliforniába. Azóta az élete egy hajítófát sem ért, nem történt vele semmi örömteli, egészen a mai nap délutánjáig. A mai nap délutánja óta azonban újra boldog, és a boldogságát szeretné Szépölű Anasztáziával megtartani.
Özvegy Hamussy Ottokárné válaszában meghatottan közölte, hogy szerelmet érez Homály Jenő iránt, és szeretné, ha az özvegyi nevét hamarosan átcserélhetné a Homályné Szépölű Anasztázia névre, mert az sokkal jobban hangzik. Ezután újra csak hosszan ölelték egymást.
Az esküvő napját egy közeli időpontra tűzték ki, az esküvőn a falu férfinépe búskomor képpel jelent meg, mert tisztában voltak azzal, hogy Anasztázia ezután soha nem lesz senkié, csakis Homály Jenőé.
Homály Jenő fizikai és lelki egyensúlya helyreállt, gyomrát soha nem érezte száraznak, és az eddigi száraz légköri homály úgy eltűnt a lelkéből, mintha sosem lett volna ott. Új barátokat szerzett a faluban, mindenkivel jó viszonyt ápolt, és a féltékeny férfinép is beletörődött a megváltoztathatatlanba.
Homályné Szépölű Anasztázia soha nem vágyott ezután más férfiak társaságára.
A Hullócsillag Biztosító Társaság a fiókirodáját hamarosan bezáratta a faluban, ámde Homály Jenő ezt egy cseppet sem bánta. Ingatlanközvetítő irodát nyitott, a faluhoz közeli nagyváros erre igen jó lehetőségeket nyújtott, és Homály Jenő szerelmetes feleségével együtt nagyszerűen megélt az ingatlanközvetítői tevékenységéből.
Azt mondod, kedves Olvasóm, hogy kissé hihetetlen ez a történet? Pedig hidd el, a szép özvegy tűzoltóné és Homály Jenő igaz szerelmének meséjét olvastad…
Legutóbbi módosítás: 2011.01.28. @ 12:06 :: Nagyajtai Kovács Zsolt
