Mily parány, de mégis élet,
és nincs benne el?ítélet
fajtársai iránt, s vallja:
sok jó bolha kis kutyán is elfér,
együtt hát az összes vértestvér.
De a bolhalét nehéz,
sok remény kutyasz?rbe vész…
Folyton a kiugrást várják,
hogy a kánaánt megtalálják,
s költözzenek emberibb környezetbe,
egy lakályos hónaljsz?rzetbe.
Egyikük velem is tudatja: csíplek nagyon,
és szól: ha kérhetem, ne csapjál agyon,
mert úgyis szívás az életem…
Tudom, vihettem volna többre ennyi évesen,
de csak egy kutyasz?r, mit jó apám rám hagyott,
az is elég tépett és kissé lelakott.
Mellette még néhány kutyaharapás is jutott,
mit sz?rével gyógyítottam, hát láthatod:
életem nem túl nyugodt.
Hiába pattogok, megélni nem tudok:
kevés munka, a fizetség nulla,
így semmire sem jutok.
Párom is mondja: ne ugráljál folyton,
csipkel?déssel nem változtathatsz a sorson.
Inkább bízz! S tán egyszer elugrunk nyugatra,
csak jöjjön közelebb a szomszéd németjuhásza.
