Hagyj egyedül meghalni kérlek
büszkén és méltóságteljesen
elvonulok hol ?seim csontjai
fehérl? bástyaként magasodnak
és a dzsungel sejtelmes árnyai n?nek
az elmúlás bujdosik a lápos ingoványon
és Ká új vadászatra indul kéjesen
II.
Ismer?sen kanyarog az ösvény
gondolatban százszor megtettem már
ezen haladt apám és szegény anyám
rejt?zködve szemérmes daccal
mert a halál magányos aktus
hiányzik bel?le minden nyitottság
intim találkozás egy másik dimenzióval
III.
Sokat éltem és sokat láttam már
sovány feln?tté tett a tapasztalat
sohasem vonzott a csordaösztön
találkozásaim párzási rítusok voltak
hogy fennmaradjon büszke fajunk
lehet szerettek is talán n?stényeim
mindegyikb?l beépült bennem egy darab
IV.
Nem félek egyáltalán ez maga az id?
könyörtelenül maga alá gy?r
feloldoz vétkes pusztításaim alól
Némán néz a csorda ormányuk
mint büszke daru az ég felé lendül
és átható trombitaszó keveredik
a monszunes? iszapjával
V.
Hagyj egyedül meghalni kérlek
megéltünk jót és és sok bántást
feszül? agyarakkal kihívtuk a Sorsot
Ne sirass el hiszen csak pillanatvarázs
míg elindulok a holdfényes úton
ne keresd síromat ?seim titka
várj még elt?nök az éji ködben
