A hajléktalanok borozójában ültünk, mindnyájan számkivetettek és újfent megállapítottam, hogy azt senki sem mondhatja a hajléktalanokról, hogy hidegen hagyja ?ket a nagyvilág eseményei. Bármi is történt e sárgolyó féltekén, ?k mindenr?l tudomást szereztek. Tanúsíthatom. Véleményt is alkottak és el is mondták.
Például, mikor Egyiptomban a régészek megtalálták Hórusz sólymát a sivatag homoktengerébe ágyazódva, mindenki boldog heurékát kiáltott.
Vagy, amikor az Egyesült Államokban, a Sziklás hegységben kivágták a föld legid?sebb él?lényét egy ötezer éves matuzsálem szálkásfeny?t láncf?résszel, ez a m?velet teljesen letaglózta ?ket.
– Öt perc és egy életnek vége – mondogatták egymásnak. – És mindez csak azért, hogy az évgy?r?ket megszámlálják. Nem véletlen, hogy n? az er?szakos b?ncselekmények száma az USA-ban.
– Érzéketlenek lettek a kutatók – állapították meg csendesen.
– Mi lehetett a szálkásfeny? titka? – kérdezte aztán egy szakállas ember, aki elmondása szerint több egyetemet is végzett. Aztán így folytatta:
– A lassú anyagcseréje? Talán, mert közel lakozott az éghez? Mi mulandóságra vagyunk ítélve, olyan az életünk, akár a hulló falevél, mint lábnyom a hóban.
Nem értették a történteket. Sokan voltunk így ezzel.
Ugyanakkor „a fejlett piacgazdaság lendülete a gazdagság b?ség szaruja", és „a pénznek nincs szaga", ezek a kapitalista nézetek nem voltak idegen el?ttük.
De mikor meghallották a legújabb EU-rendeletet, miszerint az állatoknál, jelen esetünkben a malacoknál, játékokat kell elhelyezni a sertéshizlaldában, hogy a fejl?désük és a súlygyarapodásuk megfelel? ütemben történjék – ez a brüsszeli charta teljesen felbolygatta ?ket.
Azt mondja továbbá Brüsszel, hogy leginkább alkalmasak erre a masszív labdák, de azoknak a lasztiknak pont akkorának kell lenniük, hogy a csintalan kis disznók ne tudják átharapni, tönkretenni ?ket (gondolom az amortizációt, nemigen kalkulálták bele a költségvetésbe), hanem inkább csak játszadozzanak vele, passzolgassák egymásnak, míg el nem érkezik számukra az utolsó, végzetes óra.
Javasolják továbbá – az ingerszegény környezet leküzdésére – hogy a mennyezetr?l mindenféle lelógó játékszereket is alkalmazzanak, amivel aztán a sertések monoton, egybefolyó napjaikat leköthetik, a gumifigurákat puha orrocskájukkal megbökdöshetik, s ámuldozva figyelhetik annak ide-oda ingázó mozgását.
Mikor lecsendesedett a kocsma, ahol tévén néztük a híreket, valaki nagyot kurjantott:
– Hurrá!
– Valami baj van? – kérdeztem t?le.
– Nem, csak rájöttem, hogy megtörtént a malackák integrációja az Európai Unióban. Ez már döfi. Ez már valami – felelte.
Aztán az egyik asztaltársam, miután felhörpintette olcsó borát, így szólt:
– Én azt kérdezném, hogy a szegények düledez? viskóiba, széljárta házaiba, mikor fognak a gyermekek kezébe kerülni játékok? A szegénység ruhaként simul az emberre. Náluk már valóban: a jöv? a tét.
Majd barátja folytatta gondolatmenetét.
– Addig is, amíg az Unióban az értékvesztés megsz?nik, igyekezzünk örülni a sertések életében végbement pozitív irányú változásoknak. Képzeljük el a jól fejlett derék mangalicákat, amint piros-fehér labdával, Beethoven IX. szimfóniájának hallgatása közben, éppen ádáz focimeccset vívnak, a minden bizonnyal igen steril, légkondicionált, életteret és kényelmet biztosító ólban… Hajrá! Hajrá, gy?zzön hát a jobbik konda!
– Huj, huj hajrá! – visszhangzotta eksztázisban a kocsma népe.
És én este jókedv?en és vidáman igyekeztem hazafelé a szállóra, még az sem tudta elrontani aznapi emelkedett hangulatomat, hogy közelgett a kapuzárás ideje. Ha egyszer sok pénzem lesz, gondoltam, azt becsületes úton fogom megszerezni. Nem kapitalista módszerekkel.
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:30 :: Leleszi Balázs Károly
