elveszek minden nap töretlenül
a fák között amik fejemben n?nek
kószálok nevezhetsz erd?kerül?nek
néptelen vadonban dobálnak k?vel
nevesincs szörnyek
lassan tanulom hogyan ne fájjon
ha az egyik mögül magamat látom
egy k?darabon alszom a valóságot
egy szikla az ágyam
téli álmomat nem múlasztja nyár
mellkasom töretlenül körbe jár
mint újrahasznosító gép
aki id?nként tép magába
címkémet keresem mikor van
a hús lejárta
mikor hagynak felébredni már
dobjon ki magából a sziklám
és pont így m?ködik a gyár
elfogyni nem akar mint a beton
lassan besz? mindent nem hagy
te sem vagy más ha nem vagy
egy kid?l? fa vagy villanyoszlop szalad felém
soha semmi nem volt az enyém
most csak szaladok bele a nyársba
a vak sötét megalkuvásba
talán lezuhanok az erd? peremén
te meg én Én meg én Én(.)
Legutóbbi módosítás: 2011.04.27. @ 15:37 :: Szendrői Csaba