M. Fehérvári Judit : Harlequin fázik és énekel – Zsének

Nyomtatás

És mert nem tudok visszanézni,

nem vagyok képes ítélni,

s kimondani, miért fájnak néha a percek,

mikor bizalmam Benned gennygóccá erjed…

És égnek a szavak, szúrnak, akár a penge,

érzékeny belső szerveket sebezve,

szüntelenül a szeretet csapdáiba esve…

Hidd, a mélység medrei rajtam is átzubognak,

megszólítnak, hogy visszhangozhassanak

bensőmben, mert ez így szokás,

mikor hevesen elkap a láz,

s görcsbe fordulnak kint a fák,

míg bent fogollyá lesz a nyár.

Tudod, csak a kontrasztok miatt

kérem az Istent egyre erőteljesebben,

hogy ne adjon olyan örömet,

melyben a bánat bunkere

építi sündisznófészkét

álcázva  csillagok járását,

égre feszítve a lepkék mindenségét,

s bolondnak érzem magam, Harlequinnek,

ki szenved e létben, búcsút intve szerepének,

holott gyógyítania kellene szentélyekkel,

kozmikus erővel, csillagfénnyel,

látni és hallani, de nem reflektorfényben,

hanem csupán egy szóban és emberségben.

Te ezt tudod adni, s jó így megnyugodni,

keringőhöz vulkánok peremére állni,

dúsan termő búzaföldekhez simulni,

burjánzani, elképedni, fényt teremni,

gondolkodni, világokat dallá tenni,

törvényeket tisztán látni, egyensúlyom meg?rizni,

mert védtelen vagyok és égnek a szavak,

szúrnak, akár a penge, érzékeny lelkünket sebezve,

és még nem tudok visszanézni,

mert nem vagyok képes ítélni,

s kimondani, miért fájnak néha a percek,

mikor bizalmam Benned gennygóccá erjed…