Vágtatott velünk szolgálati Zaporozsecünk, már régen letértünk az aszfaltútról, elhagyva a kövesutat rátértünk egy gidres-gödrös földesútra. Rozzantfalvára tartottunk fotós kollégámmal együtt, mert azt a megbízást kaptuk lapunk főszerkesztőjétől, Búbos Blankától, hogy csináljunk interjút az utolsó magyar targonya termesztővel, Gabaj Guci bácsival.
Hosszas szöcskézés után a falu végén megleltük a takaros kis házikót. Viharvert pumi ugatott vadul, a nagy zajra kinézett az öreg:
— Ne te, Bodri! Hallgass mán! Aggyon Isten! Mi járatban vannak?
— Jó napot kívánok! A Szabad /a/ Gazda nevű laptól jöttünk, Gabaj Gergőhöz van szerencsém?
— Instállom! Én vónék az, fáraggyanak bejjebb!
— Interjút szeretnék készíteni a targonya termesztés csínjáról-bínjáról.
— Állok elibe!
Betessékelt minket a verandára, szép muskátlik virítottak mindenfelé, egy cserép targonya is volt köztük. Lusta macska gömbölyödött a lócán, Guci bácsi elzavarta és hellyel kínált bennünket.
— Először is az érdekelné olvasóinkat, hogyan és mikor terjedt el a targonya Magyarországon?
— Ha jól tudom, még az ükapám dédapja csempészte be az országba az első palántát. Gere Bendegúznak hítták őkelmit, Mária Terézija alatt szógált, mellette még ellátta a kertész feladatát is. A császárnő ablakában virított az első targonyacserje, amit becses nevenapjára kapott az Afrikai Nyámnyámia királyától, Nyámnyilától. A ősömnek annyira megteccett a növény, hogy egy dugványt meglovasított és egy gyüvés alkalmábú hazahozott. Itthon aztán kiűtette a kertbe. A növényt úgy megviselte az időváltozás, hogy megbokrosodott és mikor termőre fordult, tele lett a környék targonyával.
— Ön mikor került közelebbi kapcsolatba ezzel a rendkívüli növénnyel?
— Apró gyerkőc vótam, amikó részeges tatám összeborigálta a learatott targonyát meg a lencsét a pajtába, gondúja csak el, nékem köllött szétválogatni, hiába reklamáltam, hogy nem én vagyok a Hamusjózsika, rám se rettyentett. Aztán múltak az évek és megszerettem az agrármunkát. Mikó oldalbordámma egybekeltünk, mán 50 hold targonyásom vót, ő is hozott a staférungba vagy 30 hódat, oszt erre mán gépesíteni köllött vón a gazdaságot, de nem vót mibül. Így asztán csak kézközön tettük a dógunkat.
— Sok olvasót érdekelhet, vajon hogyan vetik a targonyát?
— Hát kedves naccsád! Nem úgy, mint a bukfencöt az bisztos! Bizony, kézze vetette az asszony, babos kötőjébül szórta szorgossan. Régen gyakorta kikísértem a fődekre, mert szerettem látnyi, ahogy riszáta a harminc rokolyát magán, hú de tutta riszányi, Istenem. Tuggya holdtőtte után pitymallatkó lehetett a legjobban vetni. Fontos vót a vetésforgó is, mer ha forgott vetés közbe, akkó mindenhová jutott a targonyábú, no meg így többet láttam a combjábú es! Az is lényeg, hogy a vetési targonya eléggé össze legyen szottyadva, mer a friss, az nem kél ki magábú!
— Milyen kártevői vannak a targonyának?
— Legnagyobb kártevője a pásztor vót, igaz ma mán a villanypásztorra imunis, de emondhatnám, hogy a laputalpú büdösbogár is meg tuggya tizedőni. Mihelyst nedvességet kap a palánta, egybű támad a peronos-spóra is. Ilyenkó meg kék permetőni, hogy ne fittyedjen le a bogjás virágzattya, mer akkó lüttek a targonyának.
— Mi az igazság abból, hogy nemrég tanulmányúton volt, amit pályázaton nyert.
— Büszke vagyok rá, hogy én vagyok az első targonya termesztő, aki tanulmányozhatta a Cserno bili fajtát. Nem hittem a szememnek, arra akkora targonyák teremnek, mint az öklem és rigó naccságú méhek porozták bé üket. Nagyon tanulcságos út vót.
— Úgy hallottam, hogy manapság nagyon elterjedt a biotargonya.
— Jó hallotta kedves! Mi is megpróbátuk, de belerokkanytunk. A sok kártevő mind főfalta a targonyát, majnem írmagja se maratt, de azé meg tuttam menteni egy példánt. Elviszem egy génmanipuláló kutatóhó, mer nem szeretném, ha tejesen kihalna. Pár éve még a mi kertünkben is termett pitykegirizd, meg lapatyka ezek mind hüvejes fajták vótak, most meg a 80 hold parlagon hever.
— Miből élnek mostanság?
— TSZ nyugdíjjasok vagyunk, no meg kaptunk egy kis EU támogatást. Tavasszal vörös kavijárt fogunk vetni, állítólag az jól eladható a világpiacon.
— Guci bácsi! Mondja, megengedi, hogy egy fényképet csináljunk önről, kezében az utolsó cserép targonyával?
— Persze, örömme!
— Mit üzen az olvasóknak?
— Isten áldja meg üket, és kérek minden targonyaszerető magyar embert, hogy gyüvőre térjen által a kaviárra. Sokkal egésségesebb, mer a zomega 3 zsírsav legyűri a koleszterinyt és naccerűen tisztíccsa a vérrencert, no meg jobban passzol a MUM pezsgőhő es!
Érzékeny búcsút vettünk Gucibácsitól az utolsó magyar targonya termesztőtől.
Nagy megelégedettséggel ültünk be a Zaporozsecba, és a jól végzett munka örömével elindultunk a szerkesztőség felé. Igyekeznünk kellett nagyon, hogy elérjük a lapzártát!
Legutóbbi módosítás: 2011.05.04. @ 13:24 :: Szeibert Éva
