Roppant fogaid közt, majd
mint egy ősi emlék kifolyt szád szélén –
a puttonyos aszú.
Hadd csókoljam rá a számmal…
orcánk, kacsintásunk, olyan mi egymással
mozdulatok: kecses érintésben fordulunk,
tánclépésből bomlik, hajba kap,
– a súlytalanságba férceltük a hiedelmeket –
vesd le, dobd el, mint kalapot odacsaphatod,
marad e keskeny érző-ösvény táncos lábamtól a lábadig;
körbevesszük, összefonjuk, akár ha szép szavakkal
udvarol a hold a napnak:
lemehet az egyik, fölér a másik,
félkört írunk…
bátorságát érzi az este, s e tájék,
ahol térképem vagy – a legelőtől,
a hegytető-búbokig, lábfejtől tótágasig –
megteheted velem, csak tudd
követni a szemem.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.07. @ 16:31 :: Marthi Anna