A cím értelmezése
A filozófia szó jelentése: a bölcsesség szeretete. A bölcsesség szeret?je pedig minden esetben költ?, a Lét költ?je. Ezt a kifejezést jelen írásban valamilyen mesteri, vagyis már m?vészi szintre fejlesztett, a spiritualitáshoz szorosan kapcsoló tevékenységet megjelöl? fogalomként használom. E fogalmat használom a vallásos irodalomból ismert szentekkel, a tudománytörténet képvisel?ivel, a világirodalom és a zenetörténet nagyjaival kapcsolatban is.
A bölcsesség szeret?i
Amikor a tudománnyal, a zenem?vészettel vagy a spiritualitással kapcsolatban költészetr?l beszélek, akkor költészet alatt a lét költészetét értem. E költészet képvisel?it pedig a Lét költ?i elnevezéssel tudom meghatározni. Hogy hogyan is lehet a különféle tudományterületek képvisel?it egyetlen fogalom kereti közé szorítani? Egy egyszer? megfigyelés alapján. Ugyanis mindegyik személy életében, pályájában, munkásságában volt valami közös, mégpedig az, hogy ideig-óráig, vagy tartósabban, de elérték az én-nélküliség állapotát, illetve eszközként szolgáltak arra, hogy valami magasabb rend? értelem kifejezze magát.
Buddha, Krisna, Jézus, Arkhimédész, Marie Curie, Einstein, Eddington, Edison (és a sor még számos hírességgel folytatható), mind-mind ugyanarról az állapotról beszéltek a saját tudományterületükön, a maguk idejében és módján. A lét Egészét, mind saját területükön keresztül tapasztalták meg és munkásságukban valamilyen módon azt is fejezték ki.
A tudományos eredmények közül nagyon sok egy olyan ihletett pillanatban született, amikor az adott terület képvisel?je teljesen feladta az éppen ?t foglalkozató probléma megoldására vonatkozó minden elképzelését, mert gondolkodásában elakadt. Vagyis elérte személyes képességeinek határait. Már nem hitt abban, hogy az adott problémára ? személyesen megoldást tud találni. A megoldás pedig valamilyen, számára megmagyarázhatatlan módon mégis megszületett. Az egyén feladta személyes törekvéseit és képességeibe vetett hitét, félretette a problémát és így elért egy olyan állapotot, amikor bármely erre vonatkozó szándék nélkül összekapcsolódott valami olyannal, mely meghaladja az én-t, az individualitást és túlmutat azon. Érvényes ez a fizika, a kémia, a zene, vagy a tudomány bármely más területére is.
A különféle vallások képvisel?i erre tudatosan törekedtek. S?t különféle módszereket is fejlesztettek ki arra, hogy elérjék az én-nélküliség állapotát. Saját akaratukat össze akarták hangolni az Egésszel, a mindenség akaratával. Megvilágosodott állapotuk kulcsa abban rejlett, hogy felfedezték: az Egész nem különbözik a részt?l, vagyis, hogy minden és mindenki egy. Tehát létezik egy olyasfajta akarat, mely a világmindenség egészét egy adott irányba tereli, s mely folyamatosan mozgásban van. Ez az akarat a vallás, a tudományok, és a különféle m?vészetek képvisel?in keresztül juttatja érvényre szándékait már az id?k kezdete óta. Semmi sem történne meg, ha ? nem akarná. A tudományos felfedezések mibenléte abban áll, hogy a nagy felfedez?k mindig akkor értek el áttörést saját területükön, amikor feladva egyéni törekvéseiket gondolkodásukban eggyé váltak az Egész, az Egység akaratával.
Ehhez persze saját tudományterületükön a legkiválóbb szakembereknek kellett lenniük, azt m?vészi szinten kellett ?zniük. Hiszen csak akkor érhettek el az adott tudomány határáig, ha azt a legmesszemen?bben megismerték. Így voltak képesek átlépni egy adott határvonalon, így érhették el, hogy a Lét, az Egész, az Egység költ?ivé válhassanak. A határvonal átlépésének helyét és idejét sosem ?k határozták meg, az mindig a Létt?l függött.
A Lét költ?i
Ezek az emberek a határvonal elérése után váltak igazán tudományterületük költ?ivé. Pályájuknak kezdete és vége csak gyakorlati értelemben volt. Hiszen igazi pályájuk ott kezd?dött el, amikor is eljutottak ahhoz a felfedezéshez, ami különlegessé tette ?ket. Viszont ekkor csupán egy olyan dologra jöttek rá, ami mindig is el?ttük volt, csak éppen az id? nem volt elérkezett arra, hogy azt meg is lássák. Ebben az értelemben nem beszélhetünk pályakezdésr?l és zárásról sem. Miután egy-egy tématerületen megvilágosodtak, ez a megvilágosodás a részükké vált, a továbbiakban ennek szellemében gondolkodtak. Kezdeti id?pontként csak a felfedezés kezdetét tudjuk megjelölni, kérdés, hogy azt mennyire érdemes, hiszen csak a felszínen érdekes ez az adat. Mivel pedig a megvilágosodás állapotszer? dolog, megsz?nésének id?pontját nem tudjuk megjelölni, mert egy állandósult min?séget jelöl.
A különféle tudományterületek mind-mind ugyanannak az energiának a különféle megnyilvánulási formái. Éppen ezért a tudományok összefüggenek, nincsenek eltér? tudományok, csupán egy nagy összefügg? tudomány létezik. Bármelyik tudományterület vizsgálata kapcsán ugyanahhoz a forráshoz jutunk el, mivel a forrás célja is az, hogy a tudomány képvisel?it elvezesse önmagához. A tudomány és a vallás vitatkozhat, ám a kutatási eredmények maximumán a kett? összeér, a tudomány felfedezi a különféle jelenségek mögött meghúzódó transzcendenciát. Jellegéb?l és min?ségéb?l adódóan pedig a Forrás más-más területeken tevékenyked? képvisel?i mégiscsak egy közös m?vészet megtestesít?i. Van, aki a tudományosan meghatározott eredményekben hisz, van, aki pedig a vallási igazságokat fogadja el, ugyanakkor a teljes kép az el?tt tárul fel, aki a kett?t képes szintézisben látni, vagyis össze tudja hangolni az eltér? területek különböz? megközelítéseit, de azonos tapasztalatait.
E költ?k zsenialitásának elismerése éppen úgy függ a befogadótól, mint magától a szerz?t?l. Szükség van a befogadási hajlamra egy adott érték befogadásához. Minden publikációnak megvan a maga megfelel? közlési helye és ideje. Az emberiség nagyjainak gondolatai mellett sokan elmenetek, más utakon kutatva boldogságuk kulcsát.
Minden fontosat elmondtak már korábban is. Ha csupán a nagy gondolkodók egyik f? m?vének valamelyikét megszívlelte volna az emberiség, nem lenne szükség újabb és újabb gondolatiságra. De a csapongó és mindig új izgalmakra, kihívásokra szomjazó elmének új élmények kellettek. Nem volt elég számára maga az abszolútum, mindig egy tökéletesebb igazságot akart, mindig valami többet, elfeledve vagy figyelmen kívül hagyva azt, hogy az abszolútumnál nincs több. Az emberiség az elme fogságába esett a lélekben való elmerülést figyelmen kívül hagyva.
Az emberiségnek mindig valamilyen él? közegre, valami személyességre volt szüksége az igazság befogadásához. Így tulajdonképpen e személyes közeg betöltése az újabb és újabb köteteket publikáló személyek funkciója. A dolgokat mindig megújult formában közvetíteni az adott kor befogadó közönsége számára. Mindig voltak és lesznek nagy felfedezések és felfedez?k. A Lét költ?i mindig jelen lesznek. Csupán egyvalami nem változik: az a fajta valóság, ami már a történelem elején is megjelent az ember elérhet? látókörében.
A Lét költ?jének vigyáznia kell!
A világban valójában mindig minden pillanatban egyedül és egyedüliek vagyunk, amíg nem leszünk Mindek, tehát Egyek. E tény nyilvánvaló, mégsem ötlik a szemünkbe, mert magunkat emberekkel vesszük körül és magányunk bizonyosságát változó hatásfokú ingerekkel igyekszünk tudatunkból elkergetni. Az ember fél az egyedüllétt?l, mert akkor csak maga lesz, és rádöbben, hogy önmagában véve saját maga mennyire kevésnek tartja ezt a bizonyos önmagát, mely egyébként, mindennapi életében legbecsesebb kincse, ám a valóságban szorongató félelme, tragédiája, létének és sorsának kérlelhetetlen tükre.
Mindegy, hogy valakit m?vésznek, költ?nek, színésznek, írónak vagy másnak hívunk. Ezek csak megjelölések. Minden ilyen jelleg? tevékenységet ugyanaz az energia hív életre, csupán mindenki máshogy, más küls? megjelenési formában használja azt fel. A m?vészi lét els?sorban életforma, gondolkodásmód, az els? és legfontosabb m?vészet pedig az élet m?vészete. Aki ezt nem gyakorolja, csak töredékm?vészetet hozhat létre. A m?vész, a költ? közvetít?, hírközl?, amit alkot, az pedig a mester. Ebben a korban tehát az alkotás a mester és nem a személy. És, ahogy vannak jó guruk és rossz guruk, úgy vannak különféle m?alkotások is.
A m?vészemberek a mennyek kincstárnokai és aranym?vesei. Kiválogatják a közlésre alkalmas kincsek alapesszenciáit, majd kim?velik azokat. ?k képesek és hajlandók mélyebben megélni azt, amit a többség észre sem vesz, valamint nyíltabban és kifejez?bben reagálni valós jelenségekre.
A m?vészet csak annyiban magányos tevékenység, amennyiben egyébként is magányosak vagyunk az életben. Egy m? csupán felkínált lehet?ség a közönség számára. Nem köteles azzal a közönség élni. Ett?l a szerz? talán még nem magányos. Mindenkinek a m?vére akad valami fajta kereslet, még, ha kevés is. A költ? leend? közönsége már akkor készen áll a m? befogadására, amikor a m? még meg sem született.
A m?vészi magányban a magány mindig csak látszat, mivel a magányos m?vész esetében a közönség lesz társasága, aki figyel rá, esetleg óvja ?t és támogatja, meghatározza m?vészetének folyamatos irányvonalát. Magánéletében lehet magányos, de ez kizárólag saját döntésén alapul.
M?vészi munkák által a költ? lelkét, vagy inkább szellemét sosem tudjuk megélni a maga teljességében, hiszen nem vagyunk azonosak vele (erre ugyanis csak ebben az esetben lenne lehet?ség), akármilyen kifejez? formában is adja közre a m?vész m?vét, szellemének kisebb-nagyobb részét. Aki ilyesmire vágyik, az nem az életre vágyik, és nem is lehet hálás és ért? m?kedvel? sosem.
A kulcs a m?vészeti alkotásokhoz való viszonyulás terén a rajongás és az érdekl?dés különbségében ragadható meg. Egy olyan m?vész, akinek a m?vei iránt rajonganak, védtelen és kiszolgáltatott. Hozzá a közönség csak lopni jár. Bebocsátást kér általa a mennyek kincstárába, ahova is legalább három kabátban és három táskával érkezik, hogy amennyire lehet, telerakja zsebeit. Hiszen ?k nem a szerz?re kíváncsiak, hanem arra, amit meg tud formázni, ami az övé, és amit jó lenne elbirtokolni t?le. Tehát úgymond a látszatra, a valóság egy saját leképezésére, az álkincstárnok szerepére, mivel igazivá ?k sosem tudnak válni.
Az érdekl?dés más. Az érdekl?dés esetében elindulhatunk egy ember m?vei fel?l az ember felé, és aztán ez kés?bb személyes érdekl?déssé alakulhat, ilyenkor a m?vészet akár le is válhat az így kialakult kapcsolatról.
A költ? tehát els?sorban alkosson, a közönség pedig m?vel?djön!
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Szinay Balázs
