A monda szerint Articsóka egy gyönyörű leány volt, aki az Égei tenger szigeteinek egyikén éldegélt a szüleivel. Kicsi sziget volt ez csupán, Kynara (gr. κυνÃ?¬ρα) nevű, s nem is lakott ott más a leány családján kívül. Ezek szegény halászok voltak, minden vagyonuk elfért egy kunyhóban. Megélhetésüket a tenger ajándékain kívül az a néhány kecske biztosította, mely úgy-ahogy megélt a bogáncsok és a sziklák közt növekedő satnya füvön. A tüskés cserjéken és egy kis olajfaligeten kívül más nem is termett a kopár szigeten. Sziklás partjait ritkán keresték fel a tenger vándorai.
A leány, Cynara volt a neve, egy sziklán ülve nézte a tengerben ficánkoló, játszadozó delfineket, mikor megjelent előtte egy deli ifjú alakjában az olimposzi istenek atyja, Zeusz.
Zeusz az Olimposzról éppen látogatóban járt testvérénél Poszeidon tengeristennél és meglepődve pillantotta meg a szépséges szép leányt. Mikor az isten közeledett hozzá Cynara, nem futott el, hanem mosolyogva várta, lépjen az ifjú közelebb hozzá. Zeusz szíve abban a pillanatban szerelemre lobbant iránta. A lány sem maradt érzéketlen az isten férfiasságával szemben. Zeusz annyira beleszeretett, hogy azt akarta, mindig legyen a közelébe, s ezért, mint istennőt felvitte az Olimposzra. Cynara nagyon örült ennek az isteni ajándéknak. Zeusz azonban, hogy felesége, a tehénszem? Héra gyanakvását fel ne keltse, gyakran magára hagyta szép kedvesét. Ilyenkor beült a trónusába és intézte az istenek ügyes-bajos dolgait, vagy hajigálta a földre villámait, így félemlítve meg az engedetlenkedő halandókat. Cynara ilyenkor egyedül érezte magát és elfogta a honvágy szülőhazája, s édesanyja után. Olyan nagyon vágyakozott otthonát újra látni, hogy odalett az étvágya is, már az istenek eledele, az ambrózia sem kellett neki! Végül gondolt egyet, leszállt az istenek hegyéről, és meglátogatta szüleit. Hamarosan észrevétlenül vissza is ment az Olimposzra, de Zeusz gyanút fogott, mivel a lány viselkedése megváltozott. Már nem istennőként, hanem úgy viselkedett, mint a földi asszonyok.
Zeusz megtudta az igazat, szörnyű haragra gerjedt, s a leányt letaszította a hegyről, vissza a földre, ahol articsókává változtatta, azzá a szúrós növénnyé, melynek a levelei úgy lebegnek, inognak a szélben, mint Zeusz állhatatlan szerelmei, és a bimbója közepén, annak szívében olthatatlan szerelem él az elérhetetlen kedves iránt.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.13. @ 07:55 :: dr Bige Szabolcs-
