A kék kardigánt veszed magadra,
h?vös van. A nádszékb?l fel-felállsz,
a végtelenbe húz el, vagy kisiklik
gondolatszerelvényed, erre vársz.
Teraszkorláton repkény fut. Villanyfény.
Cserepesekkel teli víkendasztal.
Tudom, szinte a lényed lényegébe látva,
csend, ráhatás: bármi jön, nem vigasztal.
„Olyan férfias, zeng? líra kellene,
mint Adyé, mélytüz?, komoly,
mert mondd, mit ér a dal, ha a kor által
feltett kérdésekre nem válaszol?”
Nem fontolgatok. A virágokra téved
tekintetem, egy könny? hullám épp átszalad
rajtuk. „Enyém a harc, a vér, a dalbazárt igazság,
Te csak játssz…!” – A múzsám kacag, kacag…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:15 :: dudás sándor
