Marthi Anna : La Campanella

2011.05.14. Marthi Anna Vers 11
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás

 

Göndör hajú palástban,

lomha pillantásban, kipréselődnek

a földből kiálló gyökerek nedvei,

amint tűnik a fény,

serdülő lángok játsszák fel

fáradt anyjuk arcára

a félhomályt,

úszó napkorong hullám-simogatását.

Kezdődik a nyugodt óra –

zsilipeket nyit az ábrándozás,

elalvó magány romolhatatlanságában,

érlelődik a bíbor,

várakozás érzékenysége

lelkesül, majd gondtalanba téved,

rajzát feledve, átlényegül, bomlik a hang,

sietve húrjait igazítja,

álmában dalba kezd az éj,

és befejezi a csenddel

az égig pördülő repertoárt.

Legutóbbi módosítás: 2011.05.14. @ 10:50 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak