Böröczki Mihály - Mityka : Ösztöke

Nyomtatás

Egy renyhe rúd volt, posztját sose unta,

a tompa végre rászáradt a munka,

hol hegyével az ekét kaparászta,

hol rábökött a tehén vak farára,

de olyan bölcsen akadt rá a kézre,

hogy a Napot is odébb ösztökélte,

a nyújtott tartás volt bennük a legszebb,

ahogy a szántón állva megpihentek,

a gazda mindig közel volt az éghez,

a nagy kék meg a nyűtt test melegéhez,

az égvilágon semmi nem volt furcsa,

a föld az álló lélegzést tanulta,

s az alsó kar, a levegőbe mártott,

letörölte a csöppölt fáradtságot,

még hallom lassú dallamát a szónak,

amint újulva összeringatóznak,

és látom is, ahogyan egy ütemre

beszántanak a lógó végtelenbe.