Nem nagyon szoktam szerelmes verset írni, de ez kikívánkozott bel?lem. Sok szeretettel kedvesemnek : )
Az esti szél álmot csókol a fákra,
s még lépted neszét lopják t?lem a falak.
Dohos lépcs?kön, kapualjakban állva,
vártalak.
És a szél kacagott csendesen,
hogy fedje bizonytalan léptem nyomát,
maga váltott át ?sz arany színekre,
összetörve egy jégpalotát.
Tolvajként léptél életembe,
de kincseimet nem bántottad.
Sóhajoddal hátrahagytad,
édes, ánizs illatodat.
S az esti szél álmot csókol a fákra,
téged hívnak árnyak, falak.
Addig szárnyam apró darabkája,
kísérjen a házak alatt.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.24. @ 16:00 :: Bacskai Nóra
