Fagyott hang,
csak egy szó.
Múló csend,
kósza hó.
Hallod még,
érzed tán.
Az énekem,
a vágy taván.
S Arra mész,
hova nem lehet.
Látsz megkövült,
szerelmeket.
De megigéz,
csapdám tied.
Jeges kés,
metszi szíved.
Mint téli táj,
a vértje hó.
Csak a szív,
felolvadó.
Hol jágbe fagy,
a kis patak.
Lásd én is így,
hagytalak.
Tavasz jó,
olvad már.
Csak én vagyok,
ki jégbe zár.
Olyan jól kezded az els? versszakot, de után mintha „ kicsúszna a toll” a kezedb?l. Felborul a „rend”, vegyes szótagszámú sorokká alakul a versed, s így megtörik a ritmus, és csak néhol lehet kihallani bel?le a dallamot. Pedig a dallam ott van, – érezhet? – és a gondolat is, és a képek is, csak egy kicsit szigorúbban kell venned a verselést, ha „látszatra” kötött formát választasz.
Dolgozz ezzel a verssel Nóra, megérdemli.
Legutóbbi módosítás: 2011.05.23. @ 23:21 :: Bacskai Nóra
