Benőt majd fellökte a kora őszi szél, mikor gyújtósért ment a favágítóra. Olyan erővel fújt a Balaton felöl, hogy csak úgy szaggatta a fák elszáradt ágait, s még a guggoló bokrok üstökét se feledte megtépni. A kút mellett lakó eperfán, már reggel óta fészkelődött egy gyereknyi madár. Szellemileg kicsit visszamaradt szegény, mert még fióka korában, anyját megette egy vércse. Azóta hernyókon élt, akik pechjükre nagy ritkán arra tévedtek. Így tényleg nem lehetett egy izompacsirta. Az oktondinak épp a reggeli viharban jutott eszébe, hogy már ideje, hogy felfedezze a szárnyalás örömét, és végre versenyt cikázhasson a fürge fecskékkel. Nem tétovázott, hanem rögvest kiállt a fészek szélére, s nagyerővel felrugaszkodott az ég felé. Benő éppen visszafelé indult a tüzelővel, mikor a lába elé nyekkent a vakmerő madár. Az esés meg se kottyant neki, csak gurult kettőt a rozsdás lábasig, amiből a tyúkok ittak, ha éppen arra jártak. A gyerek óvatosan a tenyerébe vette tollgombócot, s a szemébe nézett.
— Ez seregély! — rikkantotta, s örömében rögtön elnevezte Edének. A kismadárnak ez mindegy volt; csak pislogott, és vonogatta a vállát. Benő már elképzelte, hogy mi mindent fog tudni a madara. Károgni, vijjogni, kakast utánozni, és tán még megtanul macskául is. Hirtelen az ingébe dugta a megszeppent szárnyast, s a konyhába loholt a fával. Ugyanis Lidi néni már harmadszor kajajtott, hogy hol a rossebbe marad az a gyújtós? – Egyébként a néni csak segíteni volt náluk, míg a nagymama odavan; — ugyanis szüretre ment Boglárra a húgához. Igaz annak már öt éve. Az rendben, hogy idehaza a saját szőlőjük később érik, de annyira azért mégse. Rövidre rá, hogy befutott a gyújtós, már égett a tűz, s főtt a krumpli a disznóknak, és kinn, a szőlőhegyen már beledurrogtak a karbidágyuk a kereplők kerregésébe. Lidi néni megmosolyogta a zajra meg-megrezzenő, ijedt madarat. Javasolta Benőnek, hogy tartsa szita alatt, nehogy megegye a kandúr.
— Nem lehetne inkább a macskát? — kérdezte a gyerek. Nagyapja szerint Ede nem fél, csak türelmetlen. Azért, mert mint minden seregély, ő is már születésétől fogva tudja, hogy a szőlősgazdák így jelzik, ha már édes a szőlő, s lehet szüretelni.
Reggeli után nehéz volt Edét megetetni. A légyfogóról vett falatokat, amiket Benő a csőrébe adogatott, mindegyiket kiköpte. Ezért kénytelen volt frisseket fogni neki a konyhában. De megérte, mert Ede nagyon hamar megtanult varjú nyelven. Igaz, még nem szólalt meg, de az oktatás alatt feszülten figyelt, s úgy tátogott a csőrével, mint ahogyan Benő a száját nyitogatta. Egészen addig, míg a gyerek bele nem rekedt a károgásba. Akkor bevitte a madarat a kamrába, ahol öt liba aludt a fal mellett. Az ajtónyitásra csak a legkövérebb emelte ki szárnya alól a fejét, de bágyadt köszönés után visszadugta a melegbe, s folytatta a tömés utáni hajnali álmát. Benő gyorsan még szita alá tette a studiózust, hogy estig memorizáljon, és kisietett az udvarra, mert hallotta, ahogy nagyapja, a nagyhordót gurítja fel a kocsira. A gyerek vidáman befogta a még vidámabb Dollárt, mert a ló meglátta az istállóból, hogy nem trágyahordás lesz. Azt, hogy szüretre mennek, csak akkor sejtette, mikor indulás előtt, a kisgazda befonta elől a haját, s még az istrángra is virágot kötött. Hogy Benő még a fülnek kivágott szalmakalapot is a fejére tette, azt a ló már ficsúrkodásnak vélte az ő korában. Benőék, csak jövő csütörtökön, Teréz napján fognak szüretelni, mert nekik otellójuk van, de szokás arrafelé, hogy egymásnak segítenek a dologban. Ahogy felértek a Baglyas hegyre, a nagyapa bekanyarodott a diófa árnyékába. Novák bácsi, ahogy meglátta, rögtön magával vitte a pinceházba. Örültek egymásnak, hiszen már a muszka háborúban együtt verekedtek; Minszkben, a legénységi kupleráj előtt a tábori csendőrökkel. Benő kifogta Dollárt, s odakötötte a többi közé szénázni, ahonnan remek lelátás volt a Balatonra. A szüretelők nótázása is idehallatszott, persze, hogy a lovak is jól szórakoztak. Benő megkereste Anna nénit, hogy idén is segítsen neki a tőke alól összeszedni a szőlőszemeket. Mert sok mindent lát az ember, ha fölötte egy ringó szoknya veszi el a látást. Aztán Pista fiával is erre szoktak borzozni. Finoman így hívták a gyerekek azt a játékot, mikor megdézsmálnak egy-egy édes Csabagyöngyét. Ahogy feljebb hágott a Nap az égen, és fogytak a sorok, még a surmók legények is annál fürgébben hordták a fürtökkel teli puttonyokat a présházba; mert jó lett volna már megpihenni és a hűsben cicamacázni a fehérnéppel. Ezért csak egy-egy nyelet vizes bort ittak, aztán már nyargaltak is vissza a sorok közé. Néha asszonyi sikkantások jelezték, hogy már megjött a legény. Délutánra hajlott, mikorra bevégeztek. Akkor aztán istenigazából nekiültek az ebédnek. A remek gulyás illata, hálatelten szállt az égig, s tán még az angyalok is elismerően csettintettek két hallelúja között. Aztán a segítők nagy része hazaszéledt, hogy előkészüljenek a szüreti bálra. Idén is előkerül majd a tolvaj-, pandúr- és a hegyőr jelmez; persze a bíródolmány sem fog hiányozni, az esti mókából. Benőt nem érdekelte, hiszen úgyse mehetett oda. Inkább Edére gondolt; biztos, hogy vidám károgással fogja fogadni. A hegyen csak néhány mester maradt a pincemunkára a gazdával. Nagyapa is hazaszekerezett Benővel; Dollár ráérősen, bóbiskolva ballagott, pedig egy csepp bort sem ivott.
Otthon Lidi néni csendesen fogadta Benőt. A gyerek megdermedt.
— Megette a macska? — kérdezte rémülten.
— Nem, de feldöntötte a szitát, s már a szájába volt madár. Erre a libák nagy gágogással nekiestek; mire a kandúr ijedtében elengedte és kiugrott az ablakon. De azt hiszem, hogy a madarad néma; még csak nem is sipított. Mikor lezuhant, akkor biztos beverte a fejét — sajnálkozott Lidi néni, és benyitottak a kamrába.
Benő csak azt látta, hogy Ede is ott van a libák között. Felcsillant a szeme; tudta, hogy egy zseni a madara. Mert már libamódon alszik, pedig még csak ma érkezett. Fejét ő is a szárnya alá dugja, mint az öt új haverja.
Felcsillant a szeme; tudta, hogy a madara egy zseni. Mert már libamódon tud aludni, pedig még csak ma érkezett. Fejét ő is a szárnya alá dugta, mint az öt új haverja.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.06. @ 14:14 :: kisslaki
