Jön, mosolyt hordoz, kezet fog velem,
csúszva-mászva tornyosul fölém.
Alap vagyok, ő rajtam fal, födém.
Génjeim ág-bogán jobb-felem.
Véremből sajdult, úgy vágyom sután
visszaálmodni magam belé
gyermekéveimmel egymás után,
hogy én lehessek ő. Ő meg én.
Csikófogaim már rég elhullattam,
vezet kézen fogva szembe a Nappal.
A lét ízeire még fel se eszmél.
Csak néz rám, neki természetes rend ez,
örülök, hogy jeleneteket rendez,
s szól, Papa most egy kicsit Te szeressél.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.08. @ 17:12 :: Seres László
