Fogadjátok szeretettel.
Zatykó Zoli
A kockaház története
Harminc-negyven évvel ezel?tt a városokban egyre többen laktak. Az emberek a falukból elköltöztek, mert sokkal kényelmesebb volt a városban élni. Itt volt busz, villamos, az üzletekben nagyon sok mindent lehetett kapni. Volt mozi, színház, uszoda, hatalmas iskolák tornacsarnokkal. Voltak szép parkok óriási fákkal, padokkal, játszótérrel. Ide a hétvégén kijöttek a családok sétálgatni, olvasgatni, a gyerekek pedig fociztak, vagy tollaslabdáztak. Az id?s bácsikák rejtvényt fejtettek, és néha sakkoztak is egymással. A nénik sálakat és pulóvereket kötögettek, és beszélgettek az unokáikról meg különféle finom sütemények elkészítésér?l. A sok városlakónak nagyon sok lakás kellett. Az épülettervez?k rájöttek arra, hogy olyan házakat kell készíteni, amiben egyszerre sok család is lakhat. Ekkor találták ki a kockaházakat, amelyek között voltak tíz és öt emeletesek is. A nagy szürke épületek mindenfelé magasodtak. Ha valaki egy repül?gépr?l látta a várost, azt gondolhatta, hogy egy olyan erd? felett száll, ahol a fák betonépületekb?l vannak.
A betonházakban el?ször csak emberek éltek. Kés?bb egyre több él?lény vetette meg a lábát ezekben az óriásokban. A sok kis állatka békésen éldegélt egymás mellett. Mindenkinek megvolt a maga területe, ahonnan az élelmet beszerezte, vagy éppen a barátaival találkozott. A történetekben szerepl? kockaházban, a Kocka utca 12/b szám alatt is ilyen állatkák élik mindennapjaikat telis-teli izgalmakkal és érdekes helyzetekkel. Közöttük volt öt olyan cimbora is, akik bár nem voltak teljesen egyformák, mégis megértették egymást. Remekül szórakoztak, ha együtt voltak. Tüszike a svábbogár, Lisztike a kisegér, Zizgága a légy, Serényke a hangya és Hálóka a pók, családjukkal együtt laktak ebben a kockaházban. Bár még gyerekek voltak, sokszor úgy tudtak gondolkodni, mintha igazi feln?ttek lennének.
Ebben a könyvben az ? kalandjaikkal ismerkedhettek meg. Fény derülhet sok rejtélyre, titokzatos ügyre, amelyek a barátok útjába kerülnek, és ?k mindig igyekeznek megoldani ezeket.
Most ismerkedjetek meg az öt jó baráttal, akik végigkísérnek bennünket történetr?l történetre.
Sziasztok!
Én Svá Balázs vagyok, a svábbogár. A barátaim csak Tüszikének becéznek a szörny? szénanáthám miatt. Örökké tüsszentenem kell! A családom igazi m?vészekb?l áll: apukám Svá Boldizsár híres heged?m?vész. Anyukám Svá Borbála tésztaszobrász. Én költ? szeretnék lenni, ha nagy leszek, mivel nagyon szeretem a verseket és a mondókákat. Csupán egy a baj. Amikor végre kitalálok egy verset, és szeretném elmondani mindenkinek, akkor megzavar az, hogy hapcizok. De megtaláltam a megoldást! Nagyon rövid verseim vannak, és a tüsszentés sem rontja el a végét, mert így is rímelnek.
A nevem Lisztike. Vagyis Egé Robi, de jobban szeretem, ha a becenevemen szólítanak. Legnagyobb álmom, hogy szürke egérbundám hófehér legyen. Szeretnék fehér egérré változni! Azok olyan szépek és érdekesek. Apukám Egé Rudolf és anyukám Egé Rozália a közeli kenyérgyárban kaptak munkát. Ã??k ellen?rzik, hogy jó min?ség? lisztb?l süssék a kenyeret. Általában éjszaka dolgoznak, mert a tésztát hajnalban sütik ki, hogy reggelre a boltokban ott lehessen frissen, melegen a kész kenyér. A szobámban van egy hatalmas doboz, azt megtöltöttem liszttel, és abban alszom. Ezért reggelre mindig hófehér vagyok. Sajnos ez napközben lekopik, és mindig kezdhetem el?röl az egészet. Legjobban barátommal, Serénykével szeretek beszélgetni a kenyérmorzsákról. Ez a kedvenc témánk.
Halihóóó! Gyula vagyok, Lé Gyula. A barátaim csak Zizgágának neveznek, mert soha nem tudok egy helyben ülni, örökösen repkedek. De hát nem csoda. Apukám vadászpilóta a légyseregben. Ezért sokszor anyuval vagyok itthon. ?a cukorgyárban a fehér és a barna cukorszemeket válogatja szét külön kupacokba. Imádok kíváncsiskodni! Kedvenc játékom a nyomozósdi, mindenhová berepülök, mindent kifigyelek, mindent kiszimatolok. Ezért is vagyok olyan okos. A barátaim tréfálkoznak velem néha emiatt, de én nem sért?döm meg, mert nagyon kedvelem ?ket.
Szólítsatok nyugodtan Serénykének! Bár az igazi nevem Hangy Attila, és a hangyák dolgos fajtájához tartozom. Apukám Hangy Aladár csomaghordó egy közeli szállodában. Édesanyám pedig a hangyaóvodában óvó néni. Nagyon szeretek gy?jtögetni, járom a lépcs?házat, minden elhullajtott dolgot megvizsgálok. Ha szükségem lehet rá kés?bb, magammal viszem. Van egy hobbim. Mégpedig a kenyérmorzsa-gy?jtés. Különböz? kenyerek morzsáiból egy egész készletem van. Nagyon büszke vagyok rá, mert ilyen senkinek sincs.
Háló! Vagyis sziasztok! Pó Karesz vagyok, becenevem Hálóka, a kis pók. Nagyon szeretek szövögetni. Ebben anyukámra, Pó Katalinra hasonlítok, aki szöv?n? a ruhagyárban. Apukám Pó Kálmán. ?a legügyesebb kapus a világon, mert nagyon jól védi a focihálót egy külvárosi csapatban. Egy nagy hibám van, amit szégyellek. Nagyon fél?s vagyok, megijedek szinte mindent?l. Ilyenkor mindig csomót kötök a fonalamra, amit aztán nem gy?z?k kibogozni. Minden emeleten van egy nyugágyam az ablakban. Itt nagyon jót lehet napozni, és a házmester sem éri el a sepr?jével.
Els? mese
A szövetség, azaz így kezd?dött…
Aznap délel?tt valami furcsa bizsergés volt a leveg?ben, amit mindnyájan éreztek. Mivel Zizgága, a légy volt a leggyorsabb és legrátermettebb közülük, ? vitte körbe a hírt.
– Délután négykor a szokott helyen – súgta sorban barátai fülébe. Utána gyanakodva körültekintett, hogy nem hallotta-e illetéktelen személy a bizalmas információt.
Serénykét, a hangyát találta meg leghamarabb. ?mindig a lépcs?házban vacakolt valamivel. Azután Hálóka következett, a pók, mert ? valamelyik sarokban tanyázott szunyókálva hatalmas hálója közepén. Lisztike a szokásos helyén volt, otthon, mivel ? általában nem mozdult ki. Inkább a szobájában összehordott lisztben hempergett naphosszat. Figyelte, hogy szürke kisegér bundája mikor változik át fehérré. Tüszikét úgy találta meg, hogy egy darabig fülelt. Néhány perc múlva arrafelé vette az irányt, amerr?l a hatalmas tüsszentést halotta. Tüszike, a svábbogár ugyanis szénanáthás volt, és nem telt el öt perc sem úgy, hogy ne hapcizzon egy nagyot. Ez igen zavarta ?t, mivel egy verset sem tudott végigmondani anélkül, hogy ne kellett volna közben tüsszentenie.
– Rendben. – válaszolták mindannyian, és csak kés?bb kezdtek el gondolkodni azon, hogy minek ez a nagy titkolózás. Hiszen mindenki tudja, hogy hol szoktak naponta találkozni.
A liftakna volt a legalkalmasabb hely az összejövetelre. Oda az emberek csak ritkán jártak, akkor is csak egy, olyan olajos ruhában, és ? sem maradt sokáig. Középen egy villanykörte világított, kellemes meleget sugározva a hideg sötétségben. Kis szivacs darabokat hordtak oda, azok voltak a fotelek. Miután mindenki elhelyezkedett, Zizgága komoly hangon szólalt meg:
– Barátaim! – kezdte – Azért találkoztunk most itt, hogy egy fontos dolgot megbeszéljünk.
– Zizgága, – vágott közbe Serényke – nekem így is sok fontos dolgom van, amit nem megbeszélni kellene, hanem megcsinálni!
– Figyelj, – folytatta Zizgága – ez tényleg fontos! Azt találtam ki, hogy csinálnunk kellene egy titkos szövetséget.
– Titkos szöveteket? – kérdezte csodálkozva Hálóka – Minek kell a szövetet titkolni?
– Nem szövet, hanem szövetség! Hapci! – javította ki Tüszike barátját, majd el?vette zsebkend?jét, hogy kifújja az orrát. – De milyen szövetség? És minek?
– Mi egy olyan titkos szövetség lennénk, akik segítenek a bajba jutottakon – nézett körbe Zizgága mosolyogva és kíváncsian, hogy erre az ötletre mit szólnak a barátai.
– És kiken segítenénk? – kérdezte Lisztike, aki eddig csendesen figyelt.
– Háááát… aki rászorul! – vágta rá Zizgága. Ekkor eszébe jutott, hogy ezen még el sem gondolkodott igazán.
– Én benne vagyok. – mondta Serényke, aki általában mindent elvállalt. Nagyon szeretett dolgozni, sokszor éjszaka is gy?jtögetett.
– Nem túl veszélyes ez? – tudakozódott Hálóka – Hiszen mások megmentése nem játék!
– Ha nem akarod, nem muszáj szövetkezni, csak annak, aki eléggé bátor. – próbált Zizgága segíteni a kis pók fél?sségén – De mi van akkor, ha pont a te hálód mentene meg valakit egy hatalmas veszedelemt?l?
Hálóka komolyan elgondolkodott, majd szerényen mosolyogni kezdett. Mintha elmúlt volna kissé a félelme. Már éppen bólintott volna, de ekkor váratlan dolog történt. Hirtelen zajt hallottak. A nappali fény beáramlott a liftaknába, és ?k mind, ahányan voltak, riadtan menekültek a sötét sarok felé.
– Várjatok! – kiáltotta Tüszike, akinek a lába beleakadt az egyik szivacsdarabkába, de addigra már kés? volt. A szerel? ember beleugrott az aknába, és vizsgálgatni kezdte a drótokat. A félelemt?l meg sem bírtak moccanni. Végül Zizgága tért magához a leghamarabb.
– Én elterelem a figyelmét, ti addig segítsetek neki – súgta halkan, majd felreppent.
– Zizgága! – kiáltotta utána Lisztike, de a légy ekkor már a magasban volt. Rárepült a szerel? orrára. Az ember hessegetni kezdte, így nem vette észre, hogy a többiek akcióba lendültek. A kis barátok egymásra néztek, és gyorsan cselekedni kezdtek. Hálóka villámgyorsan egy lasszót készített, és kivetette Tüszike felé. Serényke körbetekerte kis barátja derekán a pókkötelet, Lisztike pedig egy hatalmasat rántott rajta Hálókával együtt. A kétségbeesett svábbogár a fotellal együtt egy szempillantás alatt odakerült a fal mellett ügyesked? barátai mellé. Zizgága eközben annyira felmérgelte a szerel?t, hogy az mindkét kezével üldözni kezdte.
– Nyavalyás legye! – kiáltotta bosszúsan és kiugrott utána az aknából.
– Hurrá! Hurrá! – kiáltották a bennrekedtek, és hálásan néztek a kifelé repül? barátjuk után.
De a szerel? nem örvendezett ennyire. Egy újságot húzott el? a táskájából és üldöz?be vette Zizgágát. A liftajtó lassan becsukódott, és a barátok már csak egy pillanatra látták menekül? cimborájukat. Ismét sötétségbe borult a liftakna. Csak a pislákoló villanykörte csinált valami kis fényt. Zizgága lihegve visszaosont egy résen.
– H?ha, ez meleg helyzet volt! – mondta, és mosolyogva nézett a megszeppent barátaira.
– Köszönöm Zizgága – rebegte Tüszike – és köszönöm nektek is! – fordult a többiek felé.
Mindenki hallgatott egy pillanatig, majd Hálóka törte meg a csendet:
– Most már értem a titkos szövetet! És nem is volt olyan félelmetes valakin segíteni. – kiáltott fel boldogan. – Köszönöm, hogy rábeszéltél Zizgága!
– Nem szövet, hanem szövetség! – javították ki mindannyian egyszerre nevetve, mivel nagyon megkönnyebbültek az els? nagy kaland után.
– Egyébként, – szepegett Tüszike – én meg annyira megijedtem, hogy meggondoltam ezt a szövetség dolgot. Csináljuk meg!
– Ez az! – kiáltott fel Zizgága, majd folytatta – Látjátok! Még nem is voltunk titkos szövetség, máris segítenünk kellett valakin. Jó csapat leszünk!
Bólogattak, és Zizgága mindenkinek belecsapott a tenyerébe. Tüszike egy pillanatig még gondolkodott, majd ezt a versikét adta el?:
"Egyik lábam veszélybe vitt,
Izgultam én, a mindenit!
Jött egy morcos hapsi,
A barátaim meg…HAPCI!"
Legutóbbi módosítás: 2019.05.29. @ 13:25 :: Zatykó Zoltán
