Csillag Endre : A vers halála

Nyomtatás

A Költő írt, mert aznap éppen ráért,

Versek erdejében járt lopni, fáért,

A lelke szabad volt, mint többször máskor,

Dacos dalt dúdolt: wesszen Weöres Sándor!

Dalában nem volt se ritmus, se dallam,

Rég kihalt belőle az ilyen hajlam.

Rímek sem zavarták a dalban mármost,

Hiszen temetni jött ő Arany Jánost.

Ételének nem volt íze, zamata,

Virágainak színe se illata,

Madarainak nem kóser a trilla,

Minek született meg József Attila?

Érthetőn neki nem volt szabad szólni,

Tán fel talált volna kelni Radnóti,

Semmit sem kellett adnia a rendre,

Visszahullott volna Ady, az Endre.

Mindent megemésztett hasa, ha nyers is,

Mosdatlan ajkán szabad volt a vers is,

Malmában gyorsan őrlődött a próza,

Amíg a szöveget verssé aprózza.

Dicső jambus, daktilus, hexameter,

Ilyet a szájra ma nem vesz az ember,

Legyen hát a dalod útszéli, trágár,

Hiszen erre a szád amúgy is rájár.

Verslábak szabadon törhetnek össze,

Lecsapott rájuk a korszellem ökle,

Szabad ma a versben is ondót hányni,

Sírjában forgolódjon Kosztolányi!