Nem látsz engem sem előre,
sem hátra felé olvasva
abban a nagy könyvben.
És nem vagyok sírkövön arannyal
hurkolt betű,
alig létezem tovább,
mint lélegzeted.
Akartam fodrozni a tó vizét,
hogy láthasd, itt vagyok, veled.
De hiába érintem arcod,
nem vagyok, s nem leszek több,
mint álmodba oltott
emlékezet.
Látom sebeid, bennem hasadtak,
bukástól nem óvhat meg semmi:
embernek szültelek…
Nem vagyok sírkövön arannyal
hurkolt betű, már nem létezem,
fiam,
de szívembe sóhajt
minden lélegzeted.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.17. @ 21:15 :: Fecske Panna
