Az utolsó sor nem a mában “hangzott” el
Vidám tömegben is közibénk állsz,
Árnyékként követsz, bármerre térek,
Szaggatott ruhádon a félénk gyász,
Ajkadról üvölt egy néma ének.
Szikár vagy, hallgatag, szemed sötét,
Nem gyúlnak benne játszi fények,
Szemenként szórod a bánat kövét,
Lárvaarcodtól vacogva félek.
Ülsz ünnepi fenyőm fátyla alatt,
Konokul billegsz a pisla fényben,
Árnyad setét szárnya a négy falat
Oldja, mintha ülnék semmiségben.
Már győztél, de ez nem elég még sem,
Foglyodul ejted az illó időt,
Őmegáll, mint dermedt szívverésem,
Vén csatamén, mely a harcból kidőlt.
De mégsem. Engedsz, hogy kínozhass még,
Hideg csókod te, te hallgatag lány,
Kiszívja vérem, és súg: ez a vég,
Örök társad leszek, én a Magány.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.18. @ 10:47 :: Csillag Endre
