Kedves Barátaim!
Azért írok Nektek, hátha közben enyhül egy kicsit a görcs a gyomromban, ami már napok óta kínoz. Kíváncsiak vagytok rá mi okozza? Pár nap és vizsgázni fogok. Amikor nekiveselkedtem a sulinak, még mintha éreztem volna magamban annyi er?t, tán sikerül levizsgáznom, de ahogy közeleg a rettegett dátum, egyre inkább kitör rajtam a pánik.
Éjjelente forgolódom és mindenféle dilinyós dolgot álmodom. Periodikusan visszatér? rémálmom: ott állok a katedra el?tt, a tanár felém magasodik és kérdezget. Én annyira pici vagyok, mint egy kisegér a cincogásom is olyan vékonyka, hogy senki sem hallja meg. A tanár aztán beültet a padba ami olyan magas, mint a Gellért hegy. Iszonyúan szédülök és ijedten felsikoltok.
– Te jó Isten, mit?l zsugorodtam ennyire össze?-buggyan ki bel?lem a kérdés.
– Nem te mentél össze, hanem az önbizalmad!-szól a tanár és rám kacsint. – Szedd össze magad, ha nagyon akarod sikerülni fog a vizsga, hidd el. Ha pedig nem sikerül az sem tragédia. Lesz hol aludnod? Lesz! Lesz mit enned? Lesz! Akkor ne izgulj!
Szóval próbál belém lelket önteni az istenadta, persze nem sok sikerrel. Papírt és tollat tesz elém és elkezd?dik az írásbeli. Most döbbenek rá, hogy otthon felejtettem a szemüvegem, anélkül pedig semmit sem látok. Összefolynak el?ttem a kérdések, amire tán tudnám is a választ, ha sikerülne kiböt?zni ?ket.
Mellettem ül Macsek, szorgalmasan töltögeti ki a tesztlapokat, teljesen belefeledkezik a dolgozatba. Azon studírozok megszólítsam-e, de hirtelen átfut az agyamon, én most éppen szürke kis egér képemben vagyok jelen és mi van, ha ez a szép nagy Macsek éhes? Hamm, bekap? Persze lehet, hogy még az is jobb lenne a bukásnál.
Úgy döntök, inkább Zótányt környékezem meg, akinek tudvalév?en rengeteg sok esze van, hátha megszán és juttat bel?le nekem is egy kicsit. Úgy magasodik el?ttem mint az Eiffel-torony. Böködöm, de hiába, csak megvakarja a bökés helyét és dolgozik b?szen.
Még teszek egy utolsó elkeseredett kísérletet, bízva abban, hogy tán Farkas vájtfüle meghallja segélykiáltásomat, de ? is beletemetkezik a feladatokba. Tudomásul kell vennem, hogy csak magamra számíthatok.
Hmm..hazardírozni fogok, mintha totóznék. X ide, X oda és vagy sikerül vagy nem. Elszántan ikszelgetnék, de mit ad Isten, nem fog a tollam. A tanár széttárja a kezét, nincs több penna, mind kiosztotta. No akkor mese nincs, megbukom, mint Rottenbiller.
Sírva ébredek, leizzadva, fáradtan. Rémálmom mint jóslat lebeg kialvatlan szemem el?tt, fészket rak lelkemben a rémület.
Ismét leülök tanulni. Rácsodálkozom az ezerszer átolvasott tanokra, mintha minden nap megújulnának. Próbálom kívülr?l mormolni…nem megy. Úgy látszik defektet kapott az agyam.
Kiszédelgek a konyhába, hogy bekapjak pár falatot, de nem csúszik le a torkomon semmi. Egy hónap mínusz nyolc kiló…nem mintha nem lett volna mib?l leadni, de istenuccse, nem ilyen fogyókúráról álmodoztam. A gyakori illemhely látogatást is kihagynám az életemb?l, ha lehetne, de a muszáj nagy úr.
Hirtelen ötlett?l indíttatva felpróbálom vizsgaruhámat, ami olyan csoffadtan lóg rajtam, mint tehénen a gatya. Szerencsére szekrényem mélyén rátalálok tizenöt éve vásárolt ruhácskámra, ami ki tudja miért nem izlett a molyoknak? Így nem kell új göncbe beruháznom, mert ha vizsgázni megyek…legalább szép legyek, ha okos nem.
Szeretnék három héttel öregebb lenni, -nem mintha most nem lennék elég öreg-, akkorra már eld?lne, hogy igen, vagy nem.
Kedves Barátaim!
Bízom benne, hogy Ti mindnyájan, szép nyugodtan és kiegyensúlyozottan készültök a megmérettetésre. Igaz én er?sen meg vagyok szeppenve és mégis azt üzenem Nektek, ha nem sikerül els?re, majd sikerül legközelebb, addig is lesz mit enni, lesz hol aludni…és különben is „Az élet szép…tenéked /tinéktek/ magyarázzam?”… Végezetül azt kívánom mindnyájunknak, hogy a Er? legyen velünk.
Zárom soraimat osztály-/és sors/társi szeretettel:
Szeppent
Ui: A vizsgaképemet el?re megcsináltattam, hátha alapon.
Ezt nevezik optimista tragédiának!:-)
—————————
Nagyon kedves, humoros írás, ha az elejér?l kiirtottad a hogyok zömét, feltétlen visszavárjuk.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.20. @ 17:28 :: Szeibert Éva