…miközben a 19-es villamos unokámhoz repített a napfényzuhatagban…
Napfényb?l hajtogatott csónakok
komótosan úsznak a Dunán,
fejemben torlódnak mondatok,
nincs papír mire leírnám.
Jó ez a semmi, ami elrepít,
– míg visz a villamos –
a nyár karjába kap,
szeret és felhevít,
lelkemben pattint szikrákat,
azok tükröz?dnek a széles vízen,
s ott fenn a kék most rám nevet,
– futnak a fellegek –
…de jó hogy élhetek!
Legutóbbi módosítás: 2011.06.23. @ 12:00 :: Havas Éva