El tudom képzelni, hogy lehetséges.
Van még szerelem, “ami ritka“.
Szök?évben egyszer ideér,
a szeretetet homlokon csókolja,
és magunkban kedvesen tolja félre.
Jöjjön forgószeles szenvedélye,
bírja el tüzeink súlyát,
robaja, mint csattogó szárnyak,
deleje karizma, húsa lélekben ázott,
kóstolhatnánk ismét bel?le,
milyen észveszejt? és p?re.
Lopva fakadna fel az élet sebéb?l,
kezdenénk újszülött csodálkozással,
nem babrálnánk ki így az elmúlással,
csak lépnénk együtt sétánk egén,
fellibbentve az eszményi selymet,
miben az áldott gyermeki
révbeér? szellemi…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Marthi Anna
