Kakaónyi álommese,
pöttyös – csésze – nyuszis alj
ágyunkhoz csalta anyánkat,
fáradtan az esti zaj.
Tollpihe had párnák hegyén,
hat gyerekláb, szalmazsák.
Takarónknak az égiek
édenkertjét húzta ránk.
Imát mondott, mi utána
kánonban szólt a refrén –
felfűzve az olvasóján
lógtunk gyöngyszemként kezén.
Hittünk benne, ő volt nekünk
bűneink lángostora,
úgy ölelt át, félig ébren,
mintha Isten lett volna.
Legutóbbi módosítás: 2011.06.26. @ 09:56 :: Seres László